Az utánpótlás edző Kecskeméti Jánost a Hajós Alfréd-díj még több munkára sarkallja.

Már beszámoltunk róla, hogy az október 23-i nemzeti ünnepet megelőző közgyűlésen a hagyományoknak megfelelően ezúttal is kitüntették a legkiválóbb debrecenieket. Kecskeméti János utánpótlás kosárlabda edzőnk Hajós Alfréd-díjat kapott.
– Meglepett, hogy megkaptam a díjat, mert olyan évet írunk, amely megtépázta a szakmai munkát – nyilatkozta a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tanító tréner. – A tavalyi szezon nem ment le végig, ezt követően csak online tudtunk a gyerekekkel beszélni, illetve edzeni. Júniusban kezdhettünk el újra dolgozni, ezért is mondtam, óriási meglepetés volt ez az elismerés, hogy gondoltak rám. Illetve azért is, mert a női kosárlabda nem annyira népszerű, mint a férfi, ennek ellenére sok nagyon ügyes gyereket neveltünk fel. Jólesett, hogy engem választottak idén, úgy vélem, a debreceni kosárlabda is díjazva lett kicsit – vallotta meg Kecskeméti János.

Családi vonás
Az 54 éves pedagógus tíz éve a Ziccer Tigrisek Kosársuli leány szakosztályának vezetője és edzője. Rákérdeztünk, kik azok a tanítványai, akik a legtöbbre vitték a sportágban.
– A legismertebbek közül Medgyessy Dórit említhetem, aki NB I-ben játszik, illetve Szabó Petra, aki ugyancsak az első osztályban kosarazik. Ők e legismertebbek, ám én a csapatokat emelném ki elsősorban. Bár sokan nem tudják, de együtteseink Diákolimpiákat nyertek, évek óta ott vagyunk a legjobbak között az országban az utánpótlás versenyeken. Ez főként a csapatmunkának köszönhető. Természetesen, ha valamelyik játékos sokra vitte, például többen eljutottak az utánpótlás válogatottságig, vagy valamelyikük bekerül a felnőtt nemzeti keretbe, rájuk duplán büszkék voltunk. De valójában az, hogy a női kosárlabdát ilyen szinten fenn tudtuk tartani Debrecenben, az hatalmas teljesítmény – árulta el a szakember, aki családjából hozta a sportág és a tanítás iránti szeretetét.
– A gyerekkoromat jóformán egy 15 négyzetméteres helyen töltöttem: a DASE bitumenes kosárlabda-pályája és az atlétikai pályája között. Volt egy füves rész, és a két húgommal ott játszottunk, hiszen édesapám a kosárpályán, édesanyám pedig az atlétikai küzdőtéren tartott edzést. Tulajdonképpen a génjeinkben hordozzuk a testvéreimmel a sportot, s bár édesapám azt mondta, hogy minden lehetek, csak testnevelő tanár nem – féltett a pálya nehézségeitől -, végül mégis testnevelés-matematika szakos tanár lettem. Emellett megszereztem a tréneri végzettséget, s azóta tanítok és edzősködöm egyszerre. Kosárlabdázóként Ráthonyi Tamás keze alatt nevelkedtem, majd a főiskola utolsó évében, 1988-ban már elvállaltam egy kis csapat felkészítését. 95′ után verbuváltak először leány gárdákat, onnantól kezdve velük foglalkozom, bár néha egy-egy fiú csapat is hozzám kerül. A lány kosarasokkal nem sokan foglalkoznak szívesen, én viszont megtaláltam velük a közös hangot, és komoly eredményeket értünk el – büszkélkedett az edző, akit az eredményesség mellett más is hajt.

Közösségi élményt adni
– Felmerülő kérdés, hogy mire tanít meg ez a játék? Megtanít veszíteni és megtanít nyerni. Arra, hogy ha elbuksz egy csatát, bármikor folytathatod, újra felveheted a kesztyűt, s nem szabad feladni semmit. Ha pedig nyersz, ne szaladjon el veled a ló, hanem maradj alázatos a siker után is. Ezt nagyon szeretném átadni a gyerekeknek, a másik ilyen pedig a közösségi érzés. Nagyon fontos, hogy úgy jöjjön el edzésre minden gyermek, hogy érezze jól magát. A szülői hiába akarná nyüstölni a csemetét, ha nem érzi jól magát itt, akkor előbb-utóbb elmarad a foglalkozásoktól. Mindent ennek igyekeztem alárendelni. Ha elmegyünk edzőtáborba, vagy több napos tornára, előkerül a gitár, énekelünk, közösen tanulunk dalokat. Tehát megpróbáltam a közösség összetartó erejének nagyszerűségét beléjük táplálni, ami később is hasznukra lesz: könnyebben tudnak együtt dolgozni másokkal – magyarázta Kecskeméti János.
S hogy mit kíván az elkövetkező évekre a tanár úr?
– Nagyon szép elismerés a Hajós-díj. Olyan emberek kapták már meg ezt, akik közé tartoznom nagy megtiszteltetés. Azonban remélem, nem posztumusz kitüntetés, hanem olyan, amely újabb munkára sarkall. Imádok edzősködni, nevelő trénernek tartom magam, az a hangulat, amelyet a kicsik körében átélek, nagyon kedves számomra. Nekem, csúnya kifejezéssel, nem büdös az a munka, amikor meg kell tanítani a gyereket ziccert dobni, védekezni, vagy a szabályok rejtelmeibe bevezetni. Nagyon sokáig szeretnék dolgozni a debreceni utánpótlásban, illetve szívesen beavatnám a fiatal edzőket az itt folyó munkába. Úgy vélem, a díj egy újabb út kezdete, nagyon szeretném a munkámat sokáig művelni.