Eredményjelentő: Gyermek Kupa, 1. forduló

Több csapatunk is megkezdte szereplését, mutatjuk az eredményeket, kiegészítve az edzői értékelésekkel.

Gyermek Kupa, 2024/25 – alapszakasz, 1. forduló

1. régió, A-csoport:

Cívis KK Debrecen/A – Cívis KK Debrecen/B 87-27
NYÍKSE Tűzgolyók – Cívis KK Debrecen/A 48-85
Cívis KK Debrecen/B – NYÍKSE Tűzgolyók 37-98

Szekeres Ferenc, vezetőedző, Cívis KK Debrecen/B: Az első találkozó eredményét félretéve, nagyon pozitívan éltem meg a látottakat. A srácok végig hajtottak, próbálták megcsinálni azt, amit kértem tőlük, ezekből születtek szép megoldások, ötletes támadások. A védekezésen javítani kell, ez egyértelmű, de egy-egy támadás erejéig itt is láttam pozitív dolgokat. Köszönjük a „A” csapat hozzáállását, hogy végig komolyan vették a meccset, és további sok sikert nekik a bajnokságban, illetve a KKK-ban! A második ütközettel sokkal kevésbé vagyok elégedett. A srácok itt is próbálták a taktikai utasításokat megcsinálni, gyorsítani a játékot. De az akarati tényezőkben nem tudtuk felvenni a kesztyűt az ellenféllel. Féltünk az ütközésektől, nem vittük végig a ziccereket, illetve az üreseket is mellédobtuk. Ami jó volt, az az, hogy tényleg próbáltunk magunkhoz képest gyorsan játszani.

B-csoport:
Cívis KK Macskatigrisek – BC Uzhgorod (ukrán) 33-64
Nyíregyházi Sportcentrum U12/A – Cívis KK Macskatigrisek 44-56

Kecskeméti János, vezetőedző, Cívis KK Macskatigrisek: – Az ukrán csapat technikailag és taktikailag is felénk nőtt. A fiúk már-már serdülő szintű kosárlabdát játszottak. Az utolsó negyedben sikerült elkapni a ritmust és legalább néhány villanással megnehezíteni a dolgukat. Ami pozitív, hogy nem roppantunk össze, és elkerültük a nagyobb arányú vereséget. ez hatalmas bravúr volt. A nyíregyházi fiú csapat egy rendkívül jól felkészített csapat, évek óta rengeteget tanulunk tőlük. A tudásukról sok mindent elmond, hogy több hárompontost dobtak a meccsen. Viszont most hatalmasat küzdöttünk, és úgy látszik, kezd beérni az a sok munka, amit edzésen elvégzünk. Ez még mind kevés lett volna, ha nem sikerül erre a meccsre félretennünk a néhány emberünkre jellemző önbizalomhiányt. Már az első negyedben lehetett sejteni, hogy ez a meccs más lesz, mint az eddigiek, de a második ötösünk ellenállhatatlan volt. Igazából átragadt mindenkire Borzaska lelkesedése így megnyugtató előnyt szereztünk. Igazi csapatmunka volt! Mindig jó érzés a győzelem, de ha ezt egy igazán erős ellenfél ellen aratjuk, még növeli az értékét. Hatalmas siker a B csoportban maradás!

C-csoport:
DIFE KK U12 Derecske – Cívis KK Sasok 1-105
Cívis KK Sasok – Primo Magic 90-31

Gál Balázs, vezetőedző, Cívis KK Sasok: – Minden találkozóhoz úgy állunk hozzá, hogy önmagunkra próbálunk koncentrálni, a mérkőzés segítségével szeretnénk, hogy egyre jobb kosárlabdázóvá váljanak a gyerekek. Sok sikerélményt tudtak gyűjteni a srácok, miközben nagyon koncentráltak a feladataikra, és a pozitív, energikus hozzáállás a mérkőzések végéig megmaradt. Arra törekedtünk az első perctől fogva, hogy a kitűzött céljainkat megvalósítsuk, amely abból a szempontból is kihívást jelentett, hogy egymás után játszottuk a két találkozót. Örömteli volt látni, hogy az energiaszintünket fenn tudtuk tartani, és odafigyelve, nagyszerű megoldásokkal tudtunk kosárlabdázni. Összességében jó hangulat uralkodott a csapatunkban, amely egyrészről a győzelmeknek, másrészről a gyerekek pozitív személyiségének volt betudható. Tudjuk, hogy sok munka áll még előttünk, nem elégszünk meg, izgatottan várjuk a következő fordulót!