NBA-módszertan Debrecenben – exkluzív kosártábor érkezik!
Újabb állomásához érkezett az NBA Basketball School Hungary programja: a világ legismertebb és legerősebb kosárlabda-bajnokságának hivatalos tábora áprilisban először látogat Debrecenbe. Az érdeklődés jelentős, a helyek több mint fele már betelt.
Április 10. és 11. között a Kossuth Gimnázium ad otthont az eseménynek, ahol a résztvevők napi hat órában, nemzetközileg is elismert edzők irányításával dolgozhatnak. A képzés az úgynevezett „NBA WAY” módszertanra épül, amely világszerte a modern játékfelfogás egyik meghatározó alapjává vált. A tábor két korosztály számára kínál lehetőséget: a Mini Basket Camp a 6–12 éves, míg a Skills Camp a 13–18 éves játékosokat célozza. A fiatalok nemcsak intenzív szakmai munkában vehetnek részt, hanem hivatalos NBA-edzőfelszerelést és Wilson-kosárlabdát is kapnak.
A szakmai programot az olasz Daniele Aniello vezeti, aki több országban szerzett edzői tapasztalatot. A résztvevők a korábbi angolai válogatott Roberto Fortes irányításával is tréningezhetnek, aki karrierje során többek között olyan sztárok ellen lépett pályára, mint Russell Westbrook, Kevin Durant, Stephen Curry vagy Derrick Rose, ma pedig a készségfejlesztés specialistájaként dolgozik.
A kétnapos program ára 79 900 forint, amely az edzéseket és a hivatalos felszerelést tartalmazza, az étkezés azonban nem része a csomagnak. A szervezők felhívták a figyelmet: a részvétel korlátozott létszámhoz kötött, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadják. A debreceni rendezvény különösen fontos mérföldkő, hiszen a program korábban hazánkban csak Budapesten volt elérhető, ahol már két sikeres tábort is lebonyolítottak. A mostani alkalom így egyedülálló lehetőséget kínál a régió fiatal kosárlabdázóinak, hogy ízelítőt kaphassanak az NBA hivatalos képzési rendszeréből.
Jelentkezés, további információ itt.
