A B33 U18 kosárlabda-bajnokság második fordulóját tartották meg a hétvégén Budapesten, a
Júniusban bármely kosarazni vágyó fiatal díjmentesen kipróbálhatja magát tréningjeinken. A Cívis Kosárlabda
Örömmel jelentjük, hogy mindkét helyszínen, minden turnusban elegendő jelentkezés érkezett. Elkészült a
Egy félidőt követően még vezetett a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as együttese a
A kilátástalan első húsz percet követően a második félidőben felállt a padlóról
A Sopron KC együttesét is legyőzte, így hibátlan mérleggel, elsőként továbbjutva zárta
A Budafok és a Budapesti Honvéd gárdáját is legyőzte a DEAC Kosárlabda
Csütörtök délelőtt elkezdődik a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, azaz az U20-as élvonal nyolcas
Eredményes versenysportoló tanulóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnázium
A bajnoki ezüstérmes U18-asok edzője, Kádár Tamás úgy véli, mindenben tudnak még
A tegnapi, ELTE-BEAC ellen elveszített elődöntő után ma délelőtt a házigazda UNI
A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság négyes döntőjét rendezik meg hétfőn
