A Debreceni Sportélet legújabb cikkében a sportpszichológus munkája után kutatott. Ehhez Akadémiánk szakemberét, a DEAC korábbi kiválóságát, Pék Dávidot hívták segítségül, ki által az olvasók most betekintést nyerhetnek a szakma rejtelmeibe. Az interjút változtatás nélkül közöljük. 

Mentális okok vezettek a vereséghez, fejben szétestünk a hajrára, a döntő pillanatokban kihagyott a koncentrációnk.

Szinte mindennap olvashatunk olyan nyilatkozatokat, ahol az edzők a mérkőzés lélektanáról, sportolóik pszichés állapotáról beszélnek. A lelátón ülő szurkoló csak annyit lát, hogy egy adott játékos mesterhármas szerez, egy atléta rekordot fut, vagy épp egy kosárlabdázó tripla duplát ér el, ám a sikernek nem csupán objektív, számokban mérhető összetevői vannak. Először az 1960-as, melbourne-i olimpián foglalkoztak külön a sportolók mentális felkészítésével, az akadémiai sportpszichológia tudományát pedig 1965-től tartjuk számon.

„Észak-Amerikában és Nyugat-Európában már évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a játékosok, versenyzők pszichés állapotának fejlesztésére, míg hazánkban az elmúlt tíz esztendő hozta meg az áttörést – tekintett vissza Pék Dávid, a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ sportpszichológusa. – Tudomásom szerint jelenleg százötven szakember dolgozik Magyarországon, ám a képzések palettája folyamatosan bővül, ezáltal a sportpszichológusok száma is nő. Az infrastrukturális feltételek hasonlóak, mint nyugaton, ám a mentális felkészítés minőségében még lehet előrelépni, ez az, ami néhány centit, másodpercet jelenthet a sportolónak, amiért nem kifelé, hanem a gólvonalon túlra pattan a kapufáról a labda. Az egyéni és a csapatsportolóknál egyaránt fontos, hogy a mérkőzésre hangolódásra mindenkinek kialakuljon a saját technikája, s a pályán adódó kiélezett helyzetek miatt a nyugtatási technikák elsajátítása is elengedhetetlen. Az egyes légzőgyakorlatokkal, vagy épp a progresszív relaxációval ellazul az egyén, kizárja a külvilágot, s a folytatásban csak a saját teljesítményére koncentrál.”

Pék Dávid számára nem volt kérdés, hogy ezt a szakmát választja, szülei ugyanis pszichológusok, életét pedig végigkísérte a sport, nevezetesen a kosárlabda.

 ,, Általános iskolás koromban kezdtem el kosárlabdázni, játszhattam korosztályos Európa-bajnokságon is, felnőttként pedig tagja voltam az NB I-be feljutó DEAC-nak. Az élsport mellett mindig igyekeztem nagy hangsúlyt fektetni a továbbtanulásra is, a Debreceni Egyetemen elvégeztem a pszichológia alapszakot, majd a munka- és szervezetpszichológia mesterképzést. A profi karrierem befejeztével is szerettem volna a sportág mellett maradni, így vetődött fel a sport irányú specializálódás ötlete, a debreceni kosárlabdázás első embere, Becsky István pedig felajánlott számomra egy pozíciót az akadémiánál. Tisztán emlékszem, ahogyan megkérdezte, lecserélném-e a mezt egy fotelre, én pedig habozás nélkül igent mondtam, s időközben elvégeztem a Testnevelési Egyetem sportpszichológus képzését.”

A szakember a kosárlabdázók mellett vízilabdázókkal és labdarúgókkal is foglalkozott már, s elmondása szerint a legnagyobb kihívást az egyéni érdekek háttérbe szorítása jelentette.

„ Elsősorban a sporttal kapcsolatos, tartósan fennálló, vagy ad hoc jelleggel felmerülő mentális problémákkal foglalkozunk, s a sportolók kérdéseire igyekszünk közösen választ találni. A kosárlabdás múltam sokat segít a játékosok megértésében, könnyebb azonosulni azokkal a problémákkal, amiket én is átéltem, ám tévhit, hogy csak abból lehet jó sportpszichológus, aki korábban a pályán is szerzett tapasztalatokat. A legfontosabb a türelem, arra kell sarkalnunk a sportolókat, hogy élvezzék, amit csinálnak, elvégre ez egy játék, nem vérre megy a küzdelem. Sokszor nehéz háttérbe szorítani a játékosok egóBját, de az egyénieskedés sosem vezet jóra a csapatsportokban, ha nem is alakul ki barátság a pályán kívül, a mérkőzés közben egy irányba kell húzni a szekeret. Az önbizalom nem hátrány, de kordában kell tartani, a női sportolóknál pedig általában erősíteni szükséges, a hölgyek tovább tudják magukat emészteni egy-egy kudarc után. A negatív élmények sajnos tovább megmaradnak az emberi emlékezetben, ám a konkrét célok megfogalmazásával túl lehet lépni rajtuk, ebben igyekszünk segíteni a sportolókat különböző gyakorlatok felhasználásával. A siker, a pénz és a hírnév külső motivátorok, kizárólag az vezethet sikerre, ha belülről fakad a győzni akarás, a sportpszichológus szerepe pedig abban rejlik, hogy belobbantsa ezt a lángot.”