U16: Szááááz-nyolcvaaan!

Kadettjeink a második félidőben felőrölték az NKA Pécs B-csapatát és végül magabiztos, húszpontos sikert arattak. Szendrei Fruzsina alakulata győzelmével bebiztosította helyét a jövő tavasszal megrendezésre kerülő országos fináléban.

Nem kezdődött egyszerűen a pécsi B-gárdával szembeni összecsapás ifistáink számára. Azt már a korai percek előrevetítették, hogy Fárbás Benjáminnak remek napja lesz, hiszen kiváló megmozdulásokkal szórakoztatta a közönséget, ám az is gyorsan egyértelművé vált, hogy kemény küzdelem vár Szendrei Fruzsina tanítványaira. A fehér-feketék az első negyed közepén öttel elléptek, a vendégek viszont nem hagyták magukat leszakítani – olyannyira, hogy a szünetre ők vonulhattak előnnyel. (22-23) A második etapban mindkét fél rákapcsolt, azonban a megnövekedett tempót a DEAC bírta jobban. A periódus derekán tízzel elhúzott a házigazda, de a mecsekaljaiak újfent visszakapaszkodtak; a félidő 53-47-es debreceni fórral ért véget.

A térfélcserét követően egy 7-2-s szakasszal minimálisra faragta a távolságot az NKA, de szerencsére gyorsan érkezett a válasz egy 7-0-s futás formájában. (62-54) A harmadik felvonás hajrájában ismét kétszámjegyűre hízott a differencia, Bősz Olivér pedig két nagyszerű villanással gondoskodott róla, hogy ez az utolsó játékrészre fordulva is így maradjon. (75-64) Az eseményeket kétségkívül növendékeink irányították, mégsem lehetett kijelenteni, hogy eldőlt volna az ütközet. Az idő múlásával a DEAC egyre közelebb került a diadalhoz, és hamarosan be is vitte a kegyelemdöfést: Fárbás Benjámin nagy valószínűséggel a szezon zsákolását produkálta. Biztos, ami biztos alapon a hajdúságiak egy 15-3-as rohanással zártak, ezáltal a lefújásra kerek húsz egység választotta el a feleket. Két kiemelkedő egyéni teljesítményről okvetlenül be kell számoljunk: Fárbás Benjámin 32 ponttal. 15 lepattanóval és 47-es VAL-mutatóval fejezte be a partit, míg Kiss Tamás 28 pontot szerzett, kiharcolt 8 faultot és begyűjtött 7 lecsorgót. (35 VAL)

A cívisvárosiak 6-2-es mérleggel őrzik pozíciójukat az éllovas Budapesti Honvéd mögött, továbbá a sikerrel az is biztossá vált, hogy ott lesznek a jövő tavaszi fináléban.

DEAC KA U16 – NKA Pécs/B 100-80 (22-26, 31-24, 22-17, 25-16)
DEAC KA:
Kiss 28, Bősz 16/6, Papp -, Fárbás D. 2, Fárbás B. 32/3.
Csere: Balázsi Cs. 2, Bai 3, Bardocz -, Kovács Á. 2, Barna -, Fekete Z.
Vezetőedző: Szendrei Fruzsina
Másodedző: Kádár Tamás

Szendrei Fruzsina: Jó szájízzel zártuk a mérkőzést, de úgy érzem, hogy sokkal hamarabb le kellett volna zárnunk, mint ahogy sikerült. Sajnos hatott ránk az ellenfél stílusa, s a jövőben ebben szeretnénk változtatni, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, még ha kisebb változtatásokkal reagálunk is az ellenfélre. Ma az egy-egy védekezésünk nem tetszett, sokallom a kapott pontokat, amellett, hogy voltak extra megoldásaink, amikor kellőképp zsiványok voltunk. Van minek örülni a mai meccs után, gratulálok a csapatnak! Köszönjük szépen a támogatást, szurkolást, követést, a csapat alig várja a süteményt, mert eddig is nagyon finomakat kóstolhattunk.