U21: Vereség az idényrajton
Bajnoki címvédő U21-es csapatunk 91-68-ra alulmaradt Sopronban a 2026-27-es kiírás nyitókörében. A felek az első félidőben még fej-fej mellett haladtak, ám a házigazda a harmadik etapban sorsdöntő előnyt alakított ki, ezzel megpecsételve a mieink sorsát.
Akadémistáink az előző, valamint az azelőtti bajnokságot is megnyerték az U21-es korosztályban, így kétszeres címvédőként várhatták az új szezon kezdetét. A legidősebb ifisták helyzete idén különösen érdekes, hiszen a keret kulcsembereire várhatóan minden eddiginél nagyobb szerep hárul majd a felnőtt élvonalban, illetve a másodosztályban is. A-csoportos teendőiből kifolyólag a Gál Csongor–Varga Ferenc hátvédpáros át sem öltözött a soproni utánpótlásderbire, Bankó Martin, Kiss Tamás és Szász-Veres Márk játékperceinek szabályozására pedig gondosan odafigyelt a Kovács Imre vezette szakmai stáb, a szombati B-csoportos találkozóra való tekintettel.
A fentebb taglaltak ellenére is a DEAC startolt jobban, ám a hazaiak az első negyed közepén egy 19-3-as rohamot repesztettek. A nagy futás eredményeképp tízzel elhúzott az SKC, azonban egy kedvező hajrával a pihenőre megfelezték hátrányukat a hajdúságiak. (21-16) A szünet utáni percekben becsülettel üldözték riválisukat növendékeink. Fekete Balázs harmadik triplájával kisvártatva össze is jött az egyenlítés, néhány momentummal később pedig már a DEAC vezetett Vadai Balázs kosara révén. (31-32) A periódus végén viszont újra a Sopron akarata érvényesült, így a mérleg nyelve feléjük billent a félidőben. (38-36)
Az addig szoros küzdelem a harmadik etapban egyoldalúvá vált, sajnos nem a debreceniek javára. A mieink csúnyán az öltözőben ragadtak, így a huszonötödik percben már ismét kétszámjegyű fórt birtokolt a házigazda. (55-44) Csakhogy ezúttal nem tudott egyhamar kikecmeregni a gödörből együttesünk, mely 30-13-ra veszítette el a negyedet, s ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe került. (68-49) A záró felvonás elején végérvényesen el is dőlt a csata, 13 dunántúli egységre ugyanis csak 4 érkezett válaszul abban a szakaszban, amikor éppen a fekete-fehérek dolga lett volna termelni. (81-53) Kozmetikázni legalább sikerült az eredményen; a Kovács-legénység sorozatban öt bedobott triplával hagyta el a parkettet.
A rajt tehát nem éppen úgy alakult, ahogyan azt akadémistáink szerették volna, de tavaly is vereséggel indult az idény, majd bajnoki aranyat hozott. Reméljük, hogy ez botlás volt az ára egy újabb trófeának.
Sopron KC U21 – DEAC U21 91-68 (21-16, 17-20, 30-13, 23-19)
DEAC KA: Kiss 15, Fekete B. 15/15, Székely 6/6, Szász-Veres Márk 6, Bankó 4.
Csere: Vadai 6, Kedvek 4, Bősz 9/9, Roják 3/3, Boronyai.
Vezetőedző: Kovács Imre
Másodedző: Jávor Barna
