Kovács Imre legénysége sorozatban ötödször is győzött a bajnokságban – a mieink
Kovács Imre alakulata végig kézben tartotta az Oroszlány elleni találkozót és végül
Bazsik Péter csapata a fináléban meggyőző játékot bemutatva húsz ponttal verte a
Már a félidőre eldöntötte a Falco elleni mérkőzést U21-es csapatunk, mely ismét
Nyolcpontos győzelmet aratott a DEAC Kosárlabda Akadémia U14-es alakulata a sajátrendezésű tornájának
Sorozatban másodszor győzött U21-es alakulatunk, mely ezúttal alaposan megszórta vendéglátója, a Zalaegerszeg
Megszületett U21-es alakulatunk idénybeli első bajnoki diadala: Kovács Imre legénysége magabiztosan, huszonkét
Hiába vezetett tizenhat ponttal is Kovács Imre legénysége Fehérváron, végül Osztoics Milán
Ezúttal nem volt esélye U21-es együttesünknek a Budapesti Honvéddal szemben – a
Máthé Katalin együttese Bajára utazott, ahol két nap alatt három mérkőzésen lépett
Húsz ponttal jobbnak bizonyult ifistáinknál az Óbudai Kaszások alakulata a serdülők országos
Az idei szezonra már tényleg nincsenek szavak: a MAFC 83-63-as legyőzésével megszerezte
