U21: Váratlan hazai vereség

Kovács Imre együttese tizenöt ponttal alulmaradt a Phoenix Fóti Tigrisekkel szemben szombat délután.

Bajnoki címvédő U21-es alakulatunk a korosztályos élvonal újoncát, a Phoenix Fóti Tigriseket fogadta szombaton. A felek fordított mérleggel várták az összecsapást: a DEAC  neve mellett két győzelem és egy vereség szerepelt, míg a Fót egy diadalt és két fiaskót jegyzett a találkozóig.

Az ütközeten azonban a papírforma ellenére kezdettől fogva a Pest megyeiek akarata érvényesült. Ugyan a nyitónegyed még többnyire kiegyenlített küzdelmet hozott, a második etapban a Fót egy 11-0-s futással leszakította Kovács Imre legénységét. Erre viszont még érkezett válasz a fehér-feketéktől, akik egy 16-3-as szakasszal a félidőre egylabdányira faragták hátrányukat. (44-46) A folytatásban átvette a vezetést a DEAC, de számottevő különbséget nem tudott kialakítani.  A harmadik játékrész hajrájában aztán újfent  a vendégek domináltak, és egy 10-2-s szériát produkálva kedvező helyzetbe hozták magukat az utolsó felvonásra. (63-67) Fontos lett volna, hogy a befejező tíz percet a debreceniek indítsák jobban, ám éppen ennek ellenkezője történt: a Fót visszaállította a kétszámjegyű távolságot. Innen már nem tudtak visszakapaszkodni növendékeink, akik a lefújáskor kénytelenek voltak elkönyvelni idénybeli második vereségüket. Javítási lehetőség egy hét múlva Szegeden.

DEAC KA U21 – PHOENIX Fóti Tigrisek U21 77-92 (22-25, 22-21, 19-21, 14-25)
DEAC KA: 
Roják 11/6, Szász-Veres 12, Deme 7/3, Fárbás B. 12/9, Bankó 15/3.
Csere: Fekete B. 6/6, Kedvek 6, Bősz 8/3, Fórián, Fárbás D.
Vezetőedző: Kovács Imre