Amerikai műhelytitkokkal gazdagodhat Berényi Sándor
Különleges lehetőséghez jutott akadémiánk szakmai igazgatója: Berényi Sándor ICAB-ösztöndíjat kapott, így közel egy hónapig részese lehet az amerikai egyetemi kosárlabdázás rendszerének. A philadelphiai Saint Joseph’s Egyetem csapatának mindennapjaiba betekintve olyan tapasztalatokat szerezhet, amelyek hazatérését követően utánpótlásműhelyünk fejlődését is szolgálhatják.
A világ különböző pontjairól kiválasztott tizenkét szakember között Berényi Sándor is részt vehet az International Coaching Apprenticeship in Basketball elnevezésű nemzetközi edzőképző programban. Ismereteink szerint szakmai igazgatónk az első magyar trénerként kapcsolódhatott be a képzésbe, amely több hónapos online felkészülést követően most a tengerentúlon folytatódik.
Az ICAB-ot a Delaware-i Egyetem és az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága szervezi, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), az Edzők Világszövetsége és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Szolidaritás programjának támogatásával. A kezdeményezés célja, hogy a kiválasztottak bővítsék szakmai tudásukat, megismerjék az amerikai egyetemi kosárlabda működését, majd a megszerzett tapasztalatokat saját országukban kamatoztassák. Ehhez az NCAA első divíziójában szereplő együttesek munkájához is csatlakozhatnak.
Sportvezetőnk elmondta, a lehetőség a hazai edzői társadalom köreiben kevéssé ismert, pedig már az online kurzusok is érzékeltették, milyen volumenű képzésről van szó. Az előadók között például a Washington Wizards általános igazgatója, az Atlanta Hawks edzői stábjának képviselője és a USA Basketball szakmai vezetője is szerepelt.
– Már az online előadásokból kiderült, milyen magas színvonalú programba csöppentünk. Akik korábban elvégezték, szuperlatívuszokban beszélnek róla, így nagy várakozással tekintek az amerikai hetek elé – fogalmazott Berényi Sándor.
Az online szakaszt közel négyhetes amerikai gyakorlat követi. A hivatalos menetrend szerint a helyszíni képzés október 11-én a központban, a Delaware-i Egyetemen kezdődött, majd a fogadóintézményeknél töltött idő után a résztvevők november elején közösen értékelik tapasztalataikat.
A tizenkét szakembert párosával, hat különböző gárdánál helyezik el. Szakmai igazgatónk Philadelphiában, a Saint Joseph’s Egyetem alakulatánál dolgozhat, amelynek debreceni kötődése is van: itt pallérozódott korábban felnőttcsapatunk egykori játékosa, a magyar bajnok Darrin Govens is. Az intézmény egyik legismertebb kosarasa egyébként Jameer Nelson, aki az NBA-ben All-Star-kiválasztásig jutott, az Orlando Magic-kel pedig a sportág legnagyobb színpadán, a liga fináléjában is parkettre lépett. A következő hetekben Berényi Sándor testközelből követheti a gárda stábjának munkáját.
– Olyan részletekbe is betekinthetünk, amelyeket egy-egy edzés meglátogatásakor nem feltétlenül lát az ember. Ott lehetünk az egyéni- és csapatedzéseken, az eligazításokon és a mérkőzésekre is együtt utazunk. Ez adja a lehetőség igazi értékét – emelte ki szakmai igazgatónk.
Elmondása szerint a program egyik fontos törekvése, hogy a tudás a kisebb kosárlabdanemzetek edzőihez is eljusson, ezért a résztvevők köre nem a sportág hagyományos nagyhatalmainak képviselőire épül. A világ különböző pontjairól érkező kollégákkal való találkozás egyúttal szakmai eszmecserére és kapcsolatépítésre is kiváló alkalmat teremt. A DEAC számára az amerikai tanulmányút legfontosabb hozadéka az lehet, hogy a látottak miként épülhetnek be utánpótlásműhelyünk mindennapjaiba. Berényi Sándor korábbi külföldi tapasztalatai alapján biztos benne, hogy ezúttal is elleshet olyan ötleteket, amelyek a helyi adottságokhoz igazítva hozzájárulhatnak a fejlődéshez.
– Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis több helyen is jártam már hasonló céllal. Biztos vagyok benne, hogy most is sikerül tanulnom valamit, amit a saját képünkre formálva beépíthetünk az itteni munkába. Az a célom, hogy hazahozzam és továbbadjam azokat a tapasztalatokat, amelyekkel segíthetjük játékosaink és edzőink fejlődését – hangsúlyozta Berényi Sándor.
Eredményes tanulást és sok-sok élményt kívánunk!
