Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a DEAC U23-as együttese óriási bravúrt végrehajtva a harmadik helyen zárta az NBI/B zöld csoport 2021-22-es kiírásának küzdelmeit. Legfrissebb interjúnkban a sikeredzővel, Andjelko Mandiccsal tekintettünk vissza a dobogóig vezető menetelés állomásaira, alaposan kivesézve annak minden egyes lépését.

DEAC: Nehéz helyzetben vette át a fiatalok irányítását tavaly nyáron; akadémistáink kieső pozícióban fejezték be az ezt megelőző zöld csoportos idényt. Hogyan vélekedett a csapatról kinevezésekor?

Andjelko Mandics: – Jól ismertem a srácokat, hiszen néhányuk már a korábbi években is tagja volt a felnőtt keretnek, így az A-csoportos edzéseken láttam, mire képesek. Emellett amikor csak tehettem, személyesen is jelen voltam mérkőzéseiken, ahol szintén azzal szembesültem, hogy egy tehetséges, szorgalmas társaságról van szó, de ez valamiért kevésnek bizonyult a jó eredmények eléréséhez. Az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt számomra, hogy többre hivatott a brigád, biztos voltam benne, hogy közösen képesek leszünk szintet lépni.

Milyen célkitűzésekkel vágtak neki a szezonnak?

AM: – Elsődlegesen az egyéni fejlődésre helyeztük a hangsúlyt. Az akadémisták B-csoportos szerepeltetésének alapkoncepciója, hogy a fiúk hozzászokjanak a felnőtt kosárlabdázás ritmusához, találkozzanak nagyobb testekkel, rutinosabb ellenfelekkel. Természetesen szerettünk volna minél előrébb végezni a tabellán, de ezzel kapcsolatban a vezetőség soha semmilyen terhet nem tett a vállunkra.

Első ránézésre min kellett a legtöbbet csiszolni, melyik tűnt a legjelentősebb hiányterületnek?

AM: – Leginkább strukturális változtatásokra volt szükség: különválasztottuk az U20-as és az U23-as korosztályt, ami rengeteget segített. Korábban a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokságban is a B-csoportos állomány lépett pályára, ezzel szemben idén minimalizáltuk az átfedéseket, ezáltal csak a saját dolgunkra kellett koncentrálnunk.

A változtatások jótékony hatását már az alapszakasz kezdetén is érzékelni lehetett, futószalagon jöttek a szebbnél szebb sikerek. Mi volt a kulcs ezekhez a győzelmekhez?

AM: – Véleményem szerint akár már a feljutásra leginkább esélyes Cegléd elleni nyitányon is meglepetést okozhattunk volna, de még nem volt elég hitünk, úgy gondolom, hogy a korábbi kudarcokból kifolyólag elizgultuk a végjátékot. Egy pár diadalmas fordulót követően azonban megváltozott a hangulat az öltözőben: egy egységgé csiszolódtunk, valamint realizáltuk képességeinket. Megjött az önbizalmunk és az „étvágyunk”.

Huszonhat kör után végül az előkelő, negyedik helyet szerezték meg, sok-sok szép skalppal a zsákban. Melyik volt a kedvenc mérkőzése?

AM: – A Dunaharaszti elleni idegenbeli. Rettentően hiányos kerettel, tetemes hátrányt ledolgozva tudtunk nyerni. Egy pillanatra sem adtuk fel a harcot, mi több, előnyt kovácsoltunk kedvezőtlen helyzetünkből. Hamisítatlan férfimunka volt.

Remek alapszakasz ide vagy oda, a rájátszás egy teljesen másfajta kihívás elé állította legénységét. A pályaelőny adott volt a negyeddöntőben, de érvényesíteni is kellett. Ifistáink magabiztosan abszolválták a feladatot, 3-1-es összesítéssel jutottak túl a Hódmezővásárhely alakulatán.

AM: – A párharc előtt sokat beszélgettünk arról, hogy innentől nem hibázhatunk, nem hagyhatjuk, hogy kárba vesszen mindaz, amit eddig elértünk. A játékosaim rendkívül éretten reagáltak, plusz motivációként fogták fel a győzelmi kényszert. Küzdelmes szériát vívtunk a vásárhelyiekkel, hoztuk a hazaikat, majd a negyedik meccs második félidejében hatalmasat robbantva kvalifikáltuk magunkat a legjobb négy közé.

Lendületből fordulhattak rá az elődöntőre, ahol a bajnokság fő favoritján, a Cegléden kellett volna felülkerekedniük a fináléért, ráadásul pályahátrányból. Tanítványai lelkesen ugrottak neki a lehetetlennek látszó küldetésnek, de a szerencse is elkerülte őket, kulcsemberek dőltek ki a sorból. Alakulhatott-e volna másképp, ha mindenki egészséges marad?

AM:- Reálisan nézve a Cegléd erősebb nálunk. A technikai elemekben már fel tudjuk venni velük a versenyt, de fizikálisan még nem tartunk ott, hogy egy play-off párharcban legyen esélyünk a továbbjutásra, a sérülések fényében meg aztán pláne. Ezzel együtt kitettünk magunkért, hiszen kétszer is komolyan megszorongattuk őket, nehezen adtuk a bőrünket. Kovács Ákossal és Ságodi Róberttel a sorainkban talán elkerülhettük volna a „söprést”, de összességében nem hinném, hogy ezen múltak az érdemi kérdések.

A bronzéremért azzal a Győrrel csaptak össze, amely az alapszakaszban oda-vissza legyőzte Önöket. Eközben a sérültlista is gyarapodott, tehát finoman szólva sem a DEAC-nak állt a zászló. Honnan merítettek mégis erőt az utolsó rohamra?

AM: – Őszintén megvallva tartottam a győriektől, a Rába-parti gárda azon kevesek közé tartozott, akit egyszer sem sikerült legyőznünk a reguláris szakaszban. Nem igazán fekszik nekünk az alacsony szerkezetű felállásuk, ráadásul valóban egyre többen szorultak ilyen-olyan sérülés vagy betegség révén az oldalvonal mellé. Viszont elképesztően akartuk ezt az érmet, ezért összeszorítottuk a fogainkat, és mindent kiadtunk magunkból, ami még bennünk volt. Valószínűleg ez billentette felénk a mérleg nyelvét. Persze szerencse is kellett ahhoz, hogy két találkozó leforgása alatt lezárhassuk a szériát, de bőven rászolgáltunk arra, hogy Fortuna végre mellénk is álljon.

Miben látja a leglátványosabb előrelépést 2021 júliusához képest?

AM: – Főként taktikában és mentalitásban. Utóbbi alatt nem hozzáállásbeli gondokra utalok, mert azzal egyáltalán nem voltak problémák, az egész csapat egy irányba evezett, ami elengedhetetlen kelléke egy egyesület előmenetelének. Inkább a játéktéren tanúsított fegyelemre gondolok, megtanultuk, hogy hogyan tartsuk meg a már kiépített fórt, illetve azt is, hogy hogyan kecmeregjünk ki egy-egy lélektani gödörből.

A teljes edzői karrierjét tekintve hol foglal helyet a szívében ez a bronzmedál?

AM: – Hihetetlenül boldoggá tesz. Mindig is szerettem fiatalokkal foglalkozni, mert az ő fejlődésükön keresztül kiválóan lehet monitorozni a saját magunk által elvégzett munkát is. Mérhetetlenül büszke vagyok a srácokra egytől egyig, maximálisan megérdemelték, megdolgoztak a dobogóért. A nyáron azt mondtam nekik, hogy álljanak úgy az egészhez, mint egy nagy közös kalandhoz. Lesznek benne hullámhegyek és hullámvölgyek, jobb és rosszabb periódusok, de az út végén csak a szépre fognak emlékezni, és ha belefektetik a kellő energiát, annak garantáltan meglesz a hozománya is. Márpedig ezek a fiúk beletették, amit kellett. Köszönöm nekik ezt a csodálatos évet.