Eredményjelentő: Kenguru Kupa, 2. forduló

A Kenguru Kupa második fordulójában nyolc csapatunk volt érdekelt – íme az eredmélnyek és az edzői nyilatkozatok.

1. régió, A-csoport

Cívis KK TK Rakéták – NYÍKSE Tűzgolyók 69-85
NYÍKSE Tűzgólyók – Cívis KK Tigrisek 81-58
Cívis KK Tigrisek – Cívis KK TK Rakéták 49-93

Gál Balázs, vezetőedző, Cívis KK Tigrisek: – A Tűzgolyók ellen megilletődötten kezdtünk, sok elkerülhető hibát vétettünk, védekezésben pedig nem voltunk elég élesek. A második sorunk már jóval összeszedettebben kosárlabdázott mind védekezésben, mind pedig támadásban, mely meg is hozta a gyümölcsét. A második félidőre szerettük volna elérni, hogy a meghatározott feladatokra precízebben koncentrálnak a gyerekek, amelyet változó hatékonysággal hajtottak végre. Összességében voltak jó időszakaink, amikor szépen keresték egymást a játékosok, kemények és okosak voltak védekezésben, de máskor pedig sok ki nem kényszerített hibával dolgoztunk, amin javítanunk kell a későbbiekben. A Rakétákkal szemben sokkal nagyobb energiával és figyelemmel kezdte a mérkőzést az ellenfelünk, amely meg is pecsételte a mérkőzés hangulatát. Voltak ugyan próbálkozásaink, de az volt az érzésem, hogy egy jó megoldásunkhoz három elpuskázott párosult. Nem tudtuk hatékonyan végrehajtani a feladatinkat, melyhez a mi figyelmetlenségünk, valamint az ellenfelünk kemény játéka is hozzájárult. Voltak ugyan jobb egyéni teljesítmények, de azok is csak időszakos felvillanásokként történtek. Összességében nagyon hasznos és tanulságos fordulón vagyunk túl. Ráerősített, hogy sok munka áll még előttünk. Látszódott azért a fejlődése a gyerekeknek, és ugyan ezúttal nem tudtunk győzedelmeskedni, de a kedvünket cseppet sem szegi, keményen dolgozunk tovább a céljainkért!

B-csoport

Cívis KK Kossuth Leopárdok – Nyíregyházi Sportcentrum U11/A 70-22
ACS Wildcats Baia Mare Fehér – Cívis KK Kossuth Leopárdok 25-85

Ökrös Tamás, vezetőedző, Cívis KK Kossuth Leopárdok: – A két mérkőzésen 16 játékost bevetve szerepeltünk. Nagyon jó volt látni az edzéseken gyakorlottakat. Kemény védekezésünkkel 25 pont alatt tartottuk ellenfeleinket! Gratulálok csapatunknak az „A” csoportba kerülésért! Kovács Balázs, válogatott játékosunknak mihamarabbi felépülést kívánunk! Hajrá Leopárdok!

C-csoport

BC Uzhgorod – Cívis KK Fehértigrisek 75-30
Cívis KK Fehértigrisek – Primo Magic 46-47

Máthé Katalin, vezetőedző, Cívis KK Fehértigrisek: – A Kenguru Kupa 2. fordulójának „C” csoportjában, egy ukrán (fiú) és egy román (vegyes) csapat várt ránk. Egy kissé zavarosan kezdődött az első mérkőzés, mivel az ukrán csapat egy óra késéssel érkezett, 6 játékossal, majd csatlakoztak újabb fél óra után a többi gyerekek. Technikailag, képességekben és fizikálisan is felettünk álltak a fiúk, de azt mondhatom, hogy hősiesen helyt álltak a lányok. A második mérkőzésen sokat tanultunk, végig egy ki-ki meccset játszottunk. Sajnos a nehezen megszerzett labdákat könnyen eladtuk, sokat hibáztunk védekezésben és pontatlanul fejeztük be támadásainkat. A végén egy ponttal több volt az ellenfél neve alatt. Viszont a bedobott 46 pont azt mutatja, hogy összességében igenis küzdöttek, akartak. Lány csapatként itt a „C” csoportban, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, nem adjuk könnyen magunkat, célokat fogalmaztunk meg, és minden edzésen lelkesen teszünk is értük!

D-csoport

DIFE KK U11 Derecske – Cívis KK Jaguárok 8-112
Cívis KK Jaguárok – Zsákoló Zsiráfok 67-21

Szabó Tibor, vezetőedző, Cívis KK Jaguárok: – Nagyon jó volt ma látni a csapatot, hogy milyen sokat fejlődött az előző forduló óta. Nagyon büszke vagyok rájuk. A csapat a Vajda László emléktornán szerzett tapasztalatait nagyon jól tudta használni, hiszen gyorsaságban, helyezkedésben és gondolkodásban sokat léptünk előre azóta. Mindenki dobott ma kosarat, aminek nagyon örültem. Az első mérkőzésen 6-an dobtak 10 pont felett, ketten 20 pont fölött. Ez a megosztott jó teljesítmény annak tükrében még inkább értékes, hogy a két pontzsák nem jött most velünk betegségük miatt. Úgy gondolom jó irányba tart a fiatalok beépülése a tavalyi csapatba. Már komolyan tudunk számítani rájuk is! A második mérkőzésen egy jó szerkezetű Nyíregyházi lány csapattal játszottunk, ahol a lendület tovább folytatódott. A fáradtság jelei már néha kiütköztek, de a győzelem így sem volt kétséges egy pillanatra sem. Folytatás a C-csoportban! Addig is sok munka vár még ránk! Négy meccs, négy győzelem a bajnokságban. Jól hangzik, de tudjuk, mert már megtapasztaltuk a legjobbaktól még mennyire vagyunk lemaradva. Ezért is dolgozunk tovább a céljainkért.

E-csoport

Nyíkse-DVTK – Cívis KK Kistigrisek 29-43
Cívis KK Kistigrisek – ACS Wildcats Baia Mare 32-26

Bogdán Mihály, vezetőedző, Cívis KK Kistigrisek: – Két teljesen eltérő dinamikájú mérkőzést játszottunk a hétvégén. Az első mérkőzésen az elején kialakított előnyünket őriztük meg, míg a második meccsen szinte végig szoros volt az eredmény, de mindkét alkalommal a mi akaratunk érvényesült. Érzésem szerint nehezen pörögtünk fel a meccsekre, ami miatt sokáig nem a saját tempónkban játszottunk. Amikor dinamikusabbá vált a játékunk szép helyzeteket tudtunk kialakítani. Sajnos sok technikai hibát vétettünk mindkét találkozón, amit a következő fordulóra jelentősen szeretnénk leredukálni. Összességében büszke vagyok a srácokra a két győzelem, illetve amiatt is, hogy a következő fordulót egy csoporttal feljebb fogjuk megkezdeni.

F-csoport

BKG-Príma Hajdú/B – Cívis Efrém Kenguruk 27-21
Cívis Efrém Kenguruk – NYKK Eötvös U11 33-42

Farkas Csanád, vezetőedző, Cívis Efrém Kenguruk: – Igen izgalmas és tanulságos két meccset tudtunk játszani a 2. fordulóban a gyerekekkel. Sajnos a győzelem nem lett meg de látni lehetett a javulást az előző fordulóhoz képest és felfedezhető volt, amiket gyakoroltunk a gyerekekkel az elmúlt időben. A védekezésben, figyelemben és pontosságban sokat kell még javulnunk, de örülök, hogy a gyerekek minden erejüket beleadva a lefújásig küzdöttek. Ezúton is gratulálok az ellenfeleknek! Hajrá Debrecen, Hajrá Szent Efrém, Hajrá Cívis!

H-csoport

Cívis KK TK Macskák – Karcagi SE Oroszlánkölykök 9-140
BKG Príma Hajdú/A – Cívis KK TK Macskák 71-23