Újra parkettre léptek a serdülők

Szendrei József alakulata egy győzelemmel és két vereséggel mutatkozott be az országos főtáblán, míg Stranszky Bettina legénysége 1-1-es mérleggel zárta az alsóházi rájátszás nyitókörét.

Serdülő A-csapatunk Székesfehérvárra utazott, ahol két nap alatt három mérkőzést játszott. A hajdúságiak jól indították a tornát – igaz, nem a szó szoros értelmében, lévén a Kiss Lenke KS elleni találkozó első negyedét jócskán elbukták. A folytatásban azonban javítottak a fehér-feketék, és a 21 pontig jutó Kis Péter vezérletével magabiztosan legyőzték riválisukat. Néhány órával később a forduló házigazdája, az Alba Fehérvár várt a cívisvárosiakra. Három felvonást követően még vezettek Szendrei József tanítványai, ám a befejező játékrészt az Alba 34-12-re nyerte, amivel az összecsapást is behúzta. A negyedik negyed sajnos a Kaszásokkal szembeni derbin is kritikusnak bizonyult. A debreceni és az óbudai alakulat fej-fej mellett érkezett el az utolsó felvonáshoz, amely során a sárga-feketék kilenccel több egységet tudtak feltenni a táblára, ez pedig elégnek bizonyult számukra a diadalhoz. A DEAC 1-2-es mutatóval harmadikként végzett az AD csoportban.

Stranszky Bettina fiai, a DEAC KA U14/B hazai környezetben lépett parkettre az alsóházban. A Kecskemét elleni csata első félidejében mindkét térfélen parádéztak Gáll Leventéék: csupán 11 pontot engedélyeztek a Bács-Kiskun vármegyeieknek, miközben ők 37-ig jutottak. Az ütközet ezzel el is dőlt, végül kerek hússzal győztek a mieink. Estére viszont elfogyott a Stranszky-csapat energiája, ami nagyarányú vereséget eredményezett a BKG-val szemben. Az alsóházi rájátszásban legközelebb márciusban szerepelnek Bun Noelék.

Eredmények
Országos főtábla, AD-csoport
DEAC KA U14/A – Kiss Lenke KS 67-44 (9-20,17-4,20-8,21-12)
DEAC KA:
Kis P. 21/12, Nagy Á. 13, Kovács B. 11/3, Schvarzkopf 7, Abuczki 6, Németh 6, Erdei 2, Nyirán 1, Molnár Cs. -, Mándy -, Deák-Bogárdi -, Márki -.

DEAC KA U14 – Alba Fehérvár 81-99 (25-26,22-17,22-22,12-34)
DEAC KA:
Nagy Á. 18, Abuczki 16/3, Erdei 13/3, Deák-Bogárdi 8, Németh 6, Schvarzkopf 6, Kis P. 6, Nyirán 4/3, Márki 2, Kovács B. 2, Mándy -, Molnár Cs.  -.

DEAC KA U14 – Óbudai Kaszások 81-91 (27-26, 21-23, 18-18, 15-24)
DEAC KA:
Schvarzkopf 24/6, Erdei 15/9, Márki 13/3, Abuczki 8/3, Mándy 7/6, Nagy Á. 6, Deák-Bogárdi 5, Nyirán 2, Kis P. 1, Kovács B., Molnár Cs.-.

Vezetőedző: Szendrei József
Másodedző: Farkas Csanád

Alsóházi rájátszás, 1. forduló
DEAC KA U14/B-Kecskeméti KA U13/B 66-46 (16-5, 21-6, 16-15, 13-20)
DEAC KA:
Gáll 15, Asztalos 12/3, Takács B. 6, Arany 6, Borbély 6, Tóth B. 5/3, Sándor 5/3, Kuszka 4, Bun 4, Herczeg 2, Kiss J. 1, Ujhelyi -.

DEAC KA U14/B – BKGDSE/A 46–84 (12-15,10-22,12-25,12-22)
DEAC KA:
Bun 9/3, Takács B. 8, Kiss J. 6, Tóth B. 6, Gáll 4, Arany 4, Herczeg 4, Sándor 2, Asztalos 2, Kuszka 1, Borbély -, Ujhelyi -.

Vezetőedző: Stranszky Bettina
Másodedző: Szekeres Ferenc