U12: Miénk az ország ötödik legjobb csapata!
Gál Balázs együttese a csoportkört a harmadik helyen zárta, majd az alsóházban mindkét mérkőzését megnyerte, így az ötödik pozíciót szerezte meg a fővárosi országos döntőben.
A Pasaréti Sportcentrumban gyűlt össze Magyarország nyolc legjobb U12-es csapata a mögöttünk hagyott hétvégén. Utánpótlásműhelyünket Gál Balázs legénysége, a Cívis KK Debrecen/A képviselte. Ifistáink a döntő A-csoportjában kaptak helyet a Körmend, a Honvéd és az Óbudai Kaszások mellett. A csütörtöki rajt sajnos korántsem a hajdúságiak elképzelései szerint alakult. A vizsgadrukk alaposan rányomta a bélyegét növendékeink teljesítményére, így a Körmend könnyedén felülkerekedett rajtuk. Péntek délelőtt azonban már sokkal pozitívabb arcukat mutatták a Gál-tanítványok: koncentráltságuk és magas energiaszintjük egy kiütéses sikert hozott a konyhára a Kaszásokkal szemben. A továbbjutásról a Honvéd elleni derbi döntött, amelynek mindkét fél 1-1-es mérleggel vágott neki. Az igazi finálé-hangulatban zajló összecsapáson a Cívis többször jelentős hátrányba került, ám rendre felállt a padlóról. Fordítani viszont nem tudott, ezáltal az alsóházban folytathatta a küzdelmeket.
A keresztjátékban a Kecskeméttel néztek farkasszemet fiataljaink. A csatát a debreceniek kezdték jobban, s mint később kiderült, korán kiépített előnyükkel megágyaztak diadaluknak. Az utolsó találkozó tétje az ötödik pozíció volt; ezért az NKA Pécset kellett legyűrniük Buzurovic Markoéknak. Harminc perc játék után tizennyolc ponttal vezetett a CKK, ám a mecsekaljaiak egy óriási hajrával izgalmassá tették az ütközet végét. A fórból csupán egyetlen egység maradt a lefújásra, de ez elégnek bizonyult a győzelemhez.
A Cívis KK tehát 3-2-es mérleggel fejezte be az angyalföldi tornát és az ötödik helyen ért célba a 2025-26-os idényben. A gárda legjobbjának Somi Bencét választották a szervezők. Gratulálunk!
Gyermek Kupa, döntő
Csoportkör
Cívis KK Debrecen/A – Körmendi Törpördögök 36-78 (2-24,10-21,14-15,10-18)
CKK: Tóth M. 9/3, Somi 6, Kola 6, Berei 5, Buzurovic 4, Berényi S.B. 4, Kovács B. 2, Stefán, Széles, Ányos, Bencsik, Berényi S.N.
Cívis KK Debrecen/A – Óbudai Kaszások 83-37 (21-6, 26-11, 15-12, 21-8)
CKK: Buzurovic 28, Berei 14, Kovács B. 10, Tóth M. 10, Somi 8, Seszták 7/3, Széles 2, Berényi S. B. 2, Stefán 1, Kola 1, Berényi S.N.
Cívis KK Debrecen/A – Budapesti Honvéd 70-76 (16-24,13-13,11-24,30-15)
CKK: Buzurovic 27, Somi 11, Berei 9, Kovács B. 6, Tóth M. 6, Seszták 4, Berényi S.B. 2, Széles 2, Berényi S.N. 2, Stefán 1, Kola.
Keresztjáték
Cívis KK Debrecen/A – Kecskeméti KA 66-59 (24-15,10-13,15-14,17-17)
CKK: Buzurovic 14, Somi 11, Berei 9, Stefán 8, Kovács B. 7, Tóth M. 5, Széles 4, Berényi S.N. 4, Ányos 2, Seszták 2, Berényi S.B., Lukács.
Az 5. helyért
Cívis KK Debrecen/A – NKA Pécs 68-67 (16-12, 24-17, 19-12, 9-26)
CKK: Buzurovic 17, Kovács B. 15, Kola 9, Tóth M. 7, Berei 6, Seszták 5, Stefán 4, Somi 3, Bencsik 2, Széles, Berényi S.B., Berényi S.N.
Edzői értékelés
Gál Balázs: Előzetesen is az volt a legfőbb célunk az országos döntővel, hogy a gyerekek minél több tapasztalatot szerezzenek, és úgy érzem, ezt maradéktalanul sikerült teljesítenünk. Teljesítmény szempontjából valódi hullámvasút volt számunkra a torna: mérkőzésről mérkőzésre nagy amplitúdóval ingadozott a játékunk. A kezdés nem sikerült jól, sok hibával kosárlabdáztunk, a ránk nehezedő nyomás pedig lelkileg is megviselte a csapatot. A második napra azonban példamutató módon kapaszkodtunk ki a gödörből. Igazi csapatként reagáltunk a nehézségekre, ennek eredményeként magabiztos játékkal megszereztük első győzelmünket, majd a csoport rangadóján hősies küzdelemben, csupán hajszállal maradtunk le a legjobb négy közé jutásról. A keresztjáték során kissé álmosan és görcsösen játszottunk, de így is sikerült kiharcolnunk a győzelmet. Az ötödik helyért vívott mérkőzésen három negyeden keresztül szépen építettük a játékunkat, majd egy újabb hullámvölgy következett, amely izgalmas végjátékot eredményezett. A kritikus pillanatokban azonban jó döntéseket hoztunk, így győztesként hagyhattuk el a pályát. Ennek különösen örültem, mert így kifejezetten pozitív élményekkel zárhatták életük első országos döntőjét a gyerekek. Úgy gondolom, rengeteget tanultunk ebből a tornából – szakmailag és emberileg egyaránt. Nagyszerű érzés volt látni az ország minden tájáról érkező tehetséges fiatal kosárlabdázókat, és jó volt megtapasztalni, hogy mi is abszolút helyet követelhetünk magunknak ebben a közegben. Természetesen nem elégedhetünk meg ennyivel, a gyerekek is pontosan tudják, hogy még rengeteg munka vár rájuk ahhoz, hogy egyszer profi játékossá váljanak. Egy dologban azonban biztos vagyok: a hozzáállásukkal nem lesz probléma, hiszen egyszerűen imádnak kosárlabdázni.
A torna végeredménye:
1.: Vasas Akadémia
2.: Körmendi Törpördögök
3.: Budapesti Honvéd
4.: MAFC
5.: Cívis KK Debrecen/A
6.: NKA Pécs
7.: Kecskeméti KA
8.: Óbudai Kaszások

