Felkészülési mérkőzést játszott kedden a DEAC U18-as leány csapata Debrecenben a Miskolci
Az U16-os leány csapatunk a DVTK-val vív edzőmérkőzést pénteken. Ahogyan a DEAC
Az U15-ös fiú csapatunk Székesfehérváron tölt öt napot. A felkészülés negyedik hetét
Mint bizonyára sokan felfedezték az elmúlt egy hét folyamán, immáron új honlapon
Szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését a DEAC U23-mas csapata. Jesper Gustavsson együttese
Miskolcon játszotta első felkészülési mérkőzését a DEAC U18-as leány csapata. Ezúttal a
Az ünnepen is edzett a DEAC U18-as leány csapata. Korai időpontban, reggel
2020 január 1-től három másik város (Budapest, Pécs, Sopron) akadémiájával egyetemben a
A DEAC rendezésében, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok adott otthont a továbbképzésnek.
Két hét múlva ismét edzéseket tartanak a DEAC leány kosárlabda utánpótlásában. Már