Az első Megyei U10-es Jamboree

Az első Megyei U10-es Jamboreen a 12 csapat 140 játékosa vett részt. A gyerekek többsége élete első mérkőzését játszotta másik iskola csapata ellen. A kosárpalánták 2012-2015-ös születésű fiúk és lányok voltak.

Sok iskolában a pandémia miatt 1,5 évig szüneteltek a kosárlabda tanfolyamok és 2021 szeptemberében tudták újra indítani a foglalkozásokat. Szerencsére rengeteg gyerek és család választotta a kosárlabda sportot, így elmondható, hogy a nyolc iskolában összesen több, mint 500 fiatal kosarazik hétről hétre az 1-4. osztályosok közül.

A jamboreen remek hangulatú mérkőzések voltak, mindenkinek volt sikerélménye, nagyon sok szép kosarat dobtak a gyerekek és mindenki a nap végén aranyéremmel és oklevéllel távozhatott. Eredményt nem számoltunk, hiszen itt mindenki győztes. Az eseményre kilátogattak a Cívis KK és a DEAC KA szakemberei is, akik a pálya mellől figyelték a tehetségeket, a leendő akadémistákat. – nyilatkozott Kovács Balázs, a Cívis KK szakmai igazgatója.

Résztvevők:

A Cívis KK U10-es csapatai

–          Cívis KK Kossuth Kis Leopárdok /DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola/

–          Cívis KK TK Kis Rakéták /Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola/

–          Cívis KK Árpád Vezér Kis Jaguárok /Árpád Vezér Általános Iskola/

–          Cívis KK Gönczy Farkasok /Gönczy Pál Általános Iskola/

–          Cívis KK Gönczy Kis Farkasok /Gönczy Pál Általános Iskola/

–          Cívis KK Ibolyai Nagy Ördögök /Ibolya utcai Általános Iskola/

–          Cívis KK Ibolyai Ördögök /Ibolya utcai Általános Iskola/

–          Cívis KK Dózsa Oroszlánok /Dózsa György Általános Iskola/

–          Cívis KK Hatvani Sólymok /Hatvani István Általános Iskola/

–          Cívis KK Kis Tigrisek

A Cívis Szabadidő SE U10-es csapata

–          Cívis Efrém Kis Kenguruk

Derecske Ifjúságáért Egyesület U10-es csapata

–          DIFE Skacok

Helyszín: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

Az eseményről készült Galéria megtekinthető: