“B” döntőn bizonyíthat a serdülő gárda

A Cívis KK együttese Bajára utazik az U14-es fiú bajnokság “B” döntőjére. Kovács Balázs és Cserfalvi István tanítványai a szezon során nyújtott teljesítmény reprezentálásával bezsebelhetik az országos 9.-11. helyet jelentő dobogós pozíciók egyikét.

Nagyon várjuk már, hogy kezdetét vegye a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság Országos “B” döntője. A vírus miatt a 2008-as korosztálynak utoljára 2019-ben rendeztek U11-es Jamboreet, így három év után van újra országos megmérettetés, a csapat néhány tagjának pedig ez az első alkalom. – mondta Kovács Balázs, az U14-esek trénere.

A Cívis KK fiataljai közel jártak, hogy bejussanak az ország legjobb nyolc csapata közé, de minimális különbségekkel alul maradtak az utolsó körben, így a „B” döntőben bebizonyíthatják be, hogy nincsennek messze a legjobbaktól.

A torna kuparendszerben zajlik, így nincs javítási lehetőség, aki kikap lefelé esik, ezért fontos lesz, hogy az első mérkőzésen jól játsszunk és a négy közé jussunk. Célunk, hogy a „B” döntő első három helyének valamelyikét megszerezzük, és az országos 9-11. hely valamelyikén végezzünk. A csapat úgy néz ki teljes, és mindenki tudja vállalni a játékot, ezért bizakodóan várjuk a MAFC elleni negyeddöntőt. Az ellenfél ismerős, idén háromszor is találkoztunk velük és minden alkalommal győzni tudtunk ellenük. – összegezte gondolatait a szakember.

Cívis KK Debrecen/A – MAFC/A – 2022. május 20. péntek – 12:00

Elődöntő, döntő: Szombat, Vasárnap

Helyszín: Baja, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja