U14/A: Csoportmásodikként tovább!

Cívis KK első számú serdülő alakulata hazai pályán folytatta a korosztályos bajnokság főtáblájának küzdelmeit. Kovács Balázs és Cserfalvi István tanítványai szombaton két magabiztos diadallal zártak a Szedeák és a Nyíregyházi Sportcentrum ellen, míg a hét utolsó napján az NKA Pécs fiataljai bizonyultak jobbnak a Szent Efrém tornacsarnokban.

A Nemzeti Serdülő bajnokság főtáblájának első fordulóját hibátlan, 3-0-s mérleggel zárták a cívisvárosiak, ezt a jó szériát szerették volna folytatni a hétvégén is a csoportjuk házigazdájaként.

– A forduló előtt az volt a célunk, hogy két győzelmet szerezzünk és fölfelé jussunk tovább a csoportból, szerencsére javuló játékkal ez sikerült is. A Nyíregyháza ellen nagyon görcsösen és kapkodva játszottunk, ennek ellenére viszonylag hamar nagy előnyre tettünk szert, így magabiztos győzelmet arattunk. A második mérkőzésen a Szeged ellen egyre jobban tudtunk kosárlabdázni, ott még nagyobb különbség is ki tudott alakulni. A gyerekek sokkal felszabadultabbak voltak és jobb teljesítményt tudtak felvinni a pályára. – foglalta össze az első játéknapot Kovács Balázs, az U14-esek trénere.

A vasárnapi ellenfél a Rátgéber Akadémia volt, aki félelmetes mutatóval rendelkezett: több mint száz ponttal nyerték az előző két mérkőzésüket a fordulóban.

– Már játszottunk a pécsi együttessel októberben az EYBL tornán, tisztában voltunk a játékerejükkel. Egy nagyon jó szerkezetű és jól képzett társaság, akivel úgy gondolom, hogy sikerült felvenni a versenyt. Voltak olyan periódusai a találkozónak amikor mi is hibára tudtuk őket kényszeríteni, de értelemszerűen látszott a két csapat közötti különbség, és mi fizikálisan is nehezebben bírtuk a mérkőzést, hiszen náluk sokkal több kiemelkedő játékos lépett parkettre. – zárta mondandóját a szakember.

FIÚ SERDÜLŐ, Országos Főtábla – 2. forduló – BD CSOPORT

  1. február 12. szombat

Cívis KK Debrecen/A – Nyíregyházi Sportcentrum 91 – 48 (29-11,18-8,35-6,9-23)

Cívis KK: Szafkó Márk 19, Szűcs Nándor 16, Sándor Csanád 14, Debreczeni Ádám 12, Somi Zsolt 8, Vajas László 6, Kóthay Balázs 6, Vadai Balázs 4, Szabó Máté 2, Melczer Bernát 2, Tóth Bálint 2, Kincses Boldizsár -.

SZEDEÁK/A – Cívis KK Debrecen/A 55 – 90 (13-26,15-24,5-19,22-21)

Cívis KK: Szafkó Márk 15/3, Szűcs Nándor 18, Sándor Csanád 9, Debreczeni Ádám 18, Somi Zsolt 4, Vajas László 4, Kóthay Balázs 4, Vadai Balázs 2, Szabó Máté 10, Melczer Bernát 4, Tóth Bálint 2, Kincses Boldizsár -.

  1. február 13. vasárnap

Cívis KK Debrecen/A – NKA Pécs/A 50-106 (16-33,7-26,8-27,19-20)

Cívis KK: Szafkó Márk 22, Szűcs Nándor 2, Sándor Csanád 14, Fórián Zsombor 4, Debreczeni Ádám -, Somi Zsolt 6, Kóthay Balázs 1, Vadai Balázs 1, Szabó Máté -, Melczer Bernát -, Tóth Bálint -, Kincses Boldizsár -.

Edzők: Kovács Balázs, Cserfalvi István