U14/A: Tovább él az esély a legjobb nyolcra

A Cívis KK első számú serdülő alakulata hazai pályán folytatta a korosztályos bajnokság főtáblájának küzdelmeit. Kovács Balázs és Cserfalvi István tanítványai szombaton két magabiztos diadallal zártak a Sopron és a MAFC ellen, míg a hét utolsó napján a kecskeméti fiatalok bizonyultak jobbnak a Szent Efrém tornacsarnokban.

Sorsdöntő tornára készültek a debreceniek, hiszen az első két helyezettnek még volt esélye bejutni az országos „A” döntőbe, a legjobb nyolc csapat közé.

– Nagy volt a tét, de szerencsére a gyerekek nagyon fegyelmezettek és koncentráltak voltak, és ez szerencsére jó játékkal is párosult. A tartalékos Sopron ellen magabiztosan győztünk, ez várható volt, viszont egy nagyon agresszív, kemény kosárlabdát játszó MAFC ellen bármi lehetett. Szerencsére végig uraltuk az első perctől a mérkőzést, így sikerült nagy arányban nyernünk, nem hagytunk kérdést azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a továbbjutó. – foglalta össze az első játéknapot Kovács Balázs, az U14-esek trénere.

FIÚ SERDÜLŐ, Országos főtábla – 5. forduló – EC csoport

  1. április 9. szombat

Cívis KK Debrecen/A – Soproni SI KA SKC/A 86-32 (33-8,20-10,18-6,15-8)

Cívis KK: Szafkó 17, Debreczeni 16/6, Szűcs 13, Sándor 11, Somi 6, Vajas 6, Tóth-Struza 5, Tóth 4, Gyulai 4, Szabó 2, Vadai 2, Kóthay -.

Cívis KK Debrecen/A – MAFC/A 74-42 (20-11,13-7,20-15,21-9)

Cívis KK: Szafkó 16/3, Debreczeni 13, Szűcs 20, Sándor 9, Somi 2, Vajas 11, Tóth-Struza -, Tóth 2, Gyulai -, Szabó -, Vadai 1, Kóthay -.

-Vasárnap egy nagyon jó szerkezetű Kecskeméttel találkoztunk, sajnos mi fáradtabbak voltunk, nem voltunk elég frissek, nem volt elég sebesség a csapatba. Sok hibát követtünk el, az ellenfél pedig nagyon jól kosárlabdázott, teljesen megérdemelten nyertek és játékban is sajnos felülmúltak minket. Ennek ellenére örülünk a továbbjutásnak, és bizakodva várjuk az utolsó fordulót. – zárta mondandóját a szakember.

  1. április 10. vasárnap

Kecskeméti KA/A – Cívis KK Debrecen/A 71-45 (17-22,17-2,14-14,23-7)

Cívis KK: Szafkó 18, Debreczeni -, Szűcs 11, Sándor 2, Somi -, Vajas 9, Tóth-Struza -, Tóth -, Gyulai 2, Szabó -, Vadai -, Kóthay 3, Kincses -.

Edzők: Kovács Balázs, Cserfalvi István