U14: Későn ébredtünk, a hetedik helyért játszhatunk vasárnap

Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a Cívis KK U14-es gárdája a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság fináléjában. Gál Balázs és Boldizsár Ferenc tanítványai a hetedik hely megszerzéséért léphetnek pályára vasárnap, a Pityke KSE együttese ellen.

Ifjoncainkat péntek délelőtt újra parkettre szólította a kötelesség, ellenfelük ezúttal a budapesti MAFC együttese volt. A mieink az idei szezon során kétszer is felülmúlták piros-fekete riválisukat, de ebből természetesen messzemenő következtetéseket nem lehetett levonni, hiszen egy országos döntőben, nagy teher alatt, egy meccsen bármi megtörténhet.

Mindkét csapat nehézkesen kezdett, a tét nagy hatást gyakorolt a felek játékára. Jelentős előnyt az első tíz perc során egyik együttes sem tudott kiépíteni, a nyitónegyed kétpontos fővárosi fórral ért véget. (19-21) A negyeddöntőhöz hasonlóan a második felvonás ezúttal is gyengébben sikerült a mieink számára, egy 8-0-s rohammal meglépett a MAFC. (21-30) Makray Áron vezetésével igyekeztek faragni hátrányukon a cívisvárosiak, de a fiatal irányító jóformán magára maradt a pontszerzés tekintetében, így a félidőben már kétszámjegyű differencia állt az eredményjelzőn. (28-39)

A térfélcserét követően állandósult a tíz körüli különbség, azonban a periódus végén jött egy újabb debreceni rövidzárlat, melyet kegyetlenül ki is használtak Viola Dávidék – az újbudaiak játékosának kosarával a huszonnyolcadik minutumban már tizenhéttel vezetett Nagy Krisztina alakulata. (40-57) A lecke tehát alaposan fel volt adva a hajdúságiaknak a végjátékra, de ettől egy pillanatig sem rettentek meg Váróczy Gergőék, akik hamarosan el is kezdték ledolgozni a deficitet. A negyedik negyed egy 10-0-s Cívis-futással indult, újra nyílttá vált a csata. (54-58) Főként Molnár Tamás dupláinak köszönhetően úgy tűnt, kilábal a hullámvölgyből a MAFC, de az ütközet még korántsem volt lefutva. Fekete-Gál Csongor hármasával az utolsó percben már csak egylabdányival álltak jobban a piros-feketék (65-68), de pechünkre jól sáfárkodtak az idővel, és sikeresen lepörgették a hátralévő másodperceket.

Javítani vasárnap lesz lehetőségük Schmiedt Péteréknek, ellenfelük a Budapesti Honvéddal szemben drámai körülmények között alulmaradó, nagykőrösi Pityke KSE együttese lesz.

Cívis KK U14 – MAFC U14 65-68 (19-21, 9-18, 16-19, 21-10)

Cívis KK U14: Fekete-Gál 23/9, Váróczy 13, Makray 13/3, Schmiedt 8, Wágner 2, Balogh 2, Nagy 2, Vántus 2, Molnár, Vágó, Szabó-Zsámba, Vállai.
Vezetőedző: Gál Balázs

Gál Balázs: – Csalódottak vagyunk, hiszen nem játszottunk jól, nem tudtuk betartani azokat az alapelveket, melyeket előzetesen megbeszéltünk. Rengeteg hiba adódott a koncentráció hiányából, indiszponáltan kosárlabdáztunk. Az elmondottak ellenére mindenképp pozitív, hogy maradt a fiúkban lelki erő egy nagy hajrához, de sajnos addigra már túl nagy hátrányban voltunk ahhoz, hogy fordítani tudjunk.