U14: Nagy lépést tehetünk a nyolcas döntő felé

Két nap alatt három mérkőzés vár a Cívis KK U14/A gárdájára az előttünk álló hétvégén. Gál Balázs és Boldizsár Ferenc tanítványai az eddigiekkel ellentétben a legjobb tizenhat között már nyugatról érkező együttesekkel is összemérhetik tudásukat – mindezt hazai pályán, a Szent Efrém Tornacsarnokban.

Elsőszámú serdülőink ideáig minden eléjük gördülő akadályt sikerrel vettek, Váróczy Gergőék a keleti fordulókat végignyerve, hibátlan mérleggel jutottak be az ország legjobbjai közé. A következő körben azonban a szintén keletről érkező, korábban egyszer már legyőzött Kecskemét mellett két ismeretlen ellenfél is érkezik a cívisvárosba: a Baja és a Sopron. Gál Balázs vezetőedző szerint mindhárom találkozó jó erőfelmérőként szolgál majd fiai számára.

– Rendkívül fontos és nehéz mérkőzések állnak előttünk. Ezen a ponton már nincsenek gyenge csapatok a mezőnyben. A Kecskeméttel már korábban játszottunk, és bár sikerült győznünk, egy roppant kellemetlen ellenfelet ismerhettünk meg bennük. A Bajával és a Sopronnal eddig nem volt lehetőségünk találkozni, de tudomásom szerint két jól összerakott, masszív alakulatról van szó. Úgy gondolom, hogy utóbbi az idény eddigi legnagyobb feladatát jelenti majd számunkra. Célunk továbbra is a töretlen fejlődés, melyhez elengedhetetlenek a hétvégihez hasonló értékmérők. Nem mellékesen az eredmények kedvező alakulása esetén a nyolcas döntő is elérhető közelségbe kerülhet – nyilatkozta a tréner.

A kétnapos torna mindhárom összecsapását élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.

A hétvége programja:

02. 27. Cívis KK U14/A – Kecskeméti KA/A 11:00 (élő közvetítés itt)
02. 27. Cívis KK U14/A – Bajai Bácska FKE/A 17:00 (élő közvetítés itt)

02. 28. Cívis KK U14/A – Soproni Sportiskola/A 11:30 (élő közvetítés itt)