Elégedett volt a játék intenzitásával

A hasonló korú fiúkkal játszottak mérkőzést az U14-es lányok.

Az elmúlt héten a fiú U14/B csapatával játszott edzőmérkőzést a DSI U14 leány együttese. A lányok edzője, Szendrei Fruzsina értékelte a korosztályos gárda teljesítményét.

– Kerestük az olyan ellenfelet, amellyel rendszeresen tudunk játszani és mindkét fél számára hasznos meccseket vívhatunk – mondta a tréner. – Csapat szinten és egyénileg kihívást jelent a mostani munka, hiszen vannak olyanok, akik nemrég kezdték a kosárlabdát, míg a gárdában vannak olyanok, akik már évek óta játszanak. Ami a találkozót illeti, jó volt az intenzitása, és mindenképpen hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk. Az út elején járunk, de nagyon pozitívnak tartom, hogy alig van hiányzás az edzéseken, melyeket megfelelő tempóban végeznek a lányok, ez pedig elengedhetetlen a fejlődésükhöz – zárta gondolatait Szendrei Fruzsina, a DSI U14 leány alakulatának edzője.