II. Vajda László emléktorna

Második alkalommal került megrendezésre a Vajda László emléktorna a Szent Efrém tornacsarnokban. A résztvevők korábbi iskolái, és a házigazda Szent Efrém Görögkatolikus Iskola csapatai voltak. Az eredményhirdetés után átadásra került a csarnok edzői szobája, mely Vajda László nevét viseli. A tornát Ökrös Tamás tanítványai, a Cívis KK Kossuth Leopárdok nyerték, így a vándorserleg a KisKossuthban maradt.

„Vajda László sokat tett a debreceni kosárlabdáért, kiváló bázisokat épített, így idén is a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola ő általa elindított Jaguárjai, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola Ökrös Tamás vezette Leopárdjai és a házigazda Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI kengurujai csaptak össze. A tornán résztvevő gyerekek nagyon látványos és sportszerű kosárlabdát mutattak, élveztek minden percet és a mérkőzések olyan békés és jó hangulatban teltek, mint amilyenek Vajda Laci edzései és meccsei voltak. Mindhárom csapat (a gyerekek és az edzők is) felszabadultan, boldogan és örömmel játszottak. A gyerekek közül már csak kevesen ismerhették, ellenben a DEAC Kosárlabda Akadémia játékosai között sokan vannak, akiket ő indított el a pályán, ő adott labdát a kezükbe, vagy fiatalon nevelő edzője volt. Nagy öröm, hogy a résztvevők mellett több kolléga, barát és néhány tanítványa is megjelent az Emléktornán. Szerettünk volna valami maradandót létrehozni, olyat, ami a mindennapokban is emléket állít szeretett kollégánknak, aki még mindig csak 57 éves lett volna a torna napján. Továbbra is nehéz elfogadni, hogy nincs már közöttünk, azonban, ha a sors így akarta, akkor mi csak egyet tehetünk, emlékét őrizzük, pozitív munkásságát tovább visszük, és sosem feledjük „– zárta mondandóját Kovács Balázs, a Cívis KK Szakmai Koordinátora.

A Szent Efrém Iskola és a DEAC Kosárlabda Akadémia támogatásával egy edzői szoba került kialakításra a Szent Efrém Tornacsarnok lelátóján, amelyet az Emléktornát követően „Vajda László Edzői Szoba” névre keresztültünk. Így a debreceni edzők és játékosok az év minden napján találkozhatnak Vajda László nevével, emlékezhetnek munkásságára és a jövő fiataljai is tudni fogják, hogy volt egy nagyon értékes ember, testnevelő, edző, aki végtelen nyugalommal, gyerekszeretettel és pedagógiával évtizedeken keresztül tanította és nevelte a debreceni fiatal kosarasokat.

Eredmények:

  1. Cívis KK Kossuth Leopárdok Edző: Ökrös Tamás
  2. Szent Efrém Kenguruk Edzők: Farkas Csanád, Kovács Balázs
  3. Cívis KK Árpád Vezér Jaguárok Edzők: Szabó Tibor, Czeglédi-Éles Zsuzsa

Cívis KK Árpád Vezér Jaguárok – Szent Efrém Kenguruk 30 – 71

Cívis KK Efrém Kenguruk – Cívis KK Kossuth leopárdok 46-107

Cívis KK Kossuth Leopárdok– Árpád Vezér Jaguárok 99-29

Ökrös Tamás: -Gratulálok csapatunknak a magabiztos győzelmekhez. A Vándorkupa így a KisKossuthban marad még egy további esztendőig!