Sikeres debreceni serdülő alapszakasz

A Cívis KK első számú serdülő gárdája csoportja 4.helyén zárt, így tavasszal az országos döntőbe jutásért szállhat harcba, Bazsik Péter és Kerezsi Csaba tanítványai 7-1-es mutatóval az első helyen végeztek, ezzel kvalifikálva magukat a főtáblára, a DSI Debrecen csapatának pedig csak egy hajszálon múlott a bravúr.

Nagyon sikeres alapszakaszt tudhatunk magunk mögött, hiszen egy nagyon erős csoportban sikerült három győzelemmel és öt vereséggel zárnunk négy kiváló budapesti akadémia társaságában a 4. helyen, és jó esélyekkel várhatjuk a tavaszi folytatást, ahol reális célokkal szállunk harcba az országos nyolcas döntőbe jutásért. Köszönöm a gyerekek és Cserfalvi István kollégám munkáját! Dicséret illeti a tiszta 2010-es (és egy 2011-es) csapattal felálló Cívis Kosárlabda Klub „B” csapatát is, akik az Alapszakasz alsóházában versenyezve 7-1-es mérleggel az első helyen végeztek, így magabiztosan kvalifikálták magukat a 32-es főtáblára, így tavasszal ők is a legjobb csapatok között folytatják a versenyzést. Gratulálok Bazsik Péter és Kerezsi Csaba edzőknek!”- mondta Kovács Balázs a Cívis KK „A” csapatának trénere.

Szintén a korosztályban szereplő DSI Debreceni is remekül teljesített az alapszakaszban, a hajdúságiaknak nem sokon múlott, hogy Cívis KK csapataival karöltve a főtáblán szerepeljenek.

Mindenképpen kijár a gratuláció a DSI Debrecennek is, akik a Cívis KK „B” csapatával voltak egy csoportban és 4-4-es mérleggel épp hogy lecsúsztak a 32-es főtábláról, de harmadik számú serdülő csapatként oda-vissza megverték az Egri VSI „A” és a MEAFC „B” alakulatát is, illetve több tehetséges fiatalt felfedezve, játéklehetőséget biztosítva erősítést tudtak adni a Cívis KK együttesei számára a tavaszi fordulókra. Köszönet és elismerés Czeglédi Károly és Licska József edzők részére.” – zárta mondandóját a szakember.

Zsíros Akadémia Kőbánya „A” – Cívis KK Debrecen „A” 54 – 58 (8-7, 16-24, 18-11, 12-16)

Cívis KK: Szafkó 24, Székely 2, Fárbás B. 1, Somi 1, Orvos 13, Borbély 6, Fórián 6, Szálkai 3, Fárbás D. 2.

Edzők: Kovács Balázs, Cserfalvi István

Kovács Balázs: -A 2023-as évet egyből egy nagy téttel bíró mérkőzéssel kezdtük. A Zsíros Akadémiával voltunk versenyben a tavaszi főtábla sorsolás első kalapjába való kerülésért, és ki-ki mérkőzést játszottunk Budapesten. Habár a mérkőzésen sok esetben kapkodtunk, izgultunk, görcsöltünk, de sokkal magabiztosabban és meggyőzőbben játszottunk, mint októberben és úgy gondolom, hogy végig mi uraltuk a mérkőzést, és ha nehezen is de sikerült győzelmet aratnunk, ami mindig nagy dolog Budapesten budapesti csapat ellen. Ez a győzelem az alapszakasz 4. helyét és kedvezőbb sorolást jelentett a főtáblán.

Cívis KK Debrecen „A” – Vasas Akadémia „A” 100 – 64 (33-8, 16-25, 26-14, 25-17)

Cívis KK: Szafkó 27, Székely 19, Somi 13, Fárbás B. 1, Orvos 24/3, Borbély 4, Fórián 6, Szálkai 4, Fárbás D. 2.

Edzők: Kovács Balázs, Cserfalvi István

Kovács Balázs: -A Zsíros Akadémia elleni győzelem nem csak a tavaszi fordulóra adott kedvezőbb pozíciót, de hatalmas magabiztosságot, felszabadultságot és olyan energiát is adott a Vasas elleni utolsó meccsünkre, ami ellenállhatatlanná tette a fiúkat. A Vasas ellen a Vasas pályán sikerült hatalmas fölényben kosárlabdáznunk, ami a játék minden elemében és sebességben is megmutatkozott. Kiválóan védekeztünk, nagyon sok labdát szereztünk, gyorsan és kreatívan támadtunk, aminek köszönhetően a felsőházban először 100 pontig jutottunk. Ez a győzelem mindenképpen, hogy erőt kell, hogy adjon a folytatásra, és hitet a keménymunka megtérülésére. Ritkán fordul elő, hogy vidéki csapat Budapestről 2/2-es mérleggel tér haza két kiváló budapesti akadémia ellen megvívott mérkőzést követően.

NYKK EÖTVÖS “A” – DSI Debrecen 57 – 42 (16:11, 16:8, 15:10, 10:13)

DSI Debrecen: SZŰCS DÁVID 25, HIDEGKUTI VINCE 7, SZABÓ MILÁN 2, ARADI FÉLIX 2, HAVRICS MIKLÓS 2, KEDVEK LÁSZLÓ 2, MOLNÁR BALÁZS 2, BÁN ISTVÁN, MEZEY ÁRON, POGÁCSÁS RÓBERT, LENGYEL BALÁZS, NAGY KASZTOR.

Edzők: Czeglédi Károly, Licska József

Czeglédi Károly: Bátortalanul, dekoncentráltan játszottunk. Felvillanásaink voltak mindössze, több lehetett volna ebben a mérkőzésben akkor, ha önbizalommal és bátran játszunk.

MEAFC “B” – DSI Debrecen 54 – 79 (16:20, 10:15, 18:15, 10:29)

DSI Debrecen: SZŰCS DÁVID 48, SZABÓ MILÁN 9, HIDEGKUTI VINCE 7, KEDVEK LÁSZLÓ 6, NAGY KASZTOR 5, HAVRICS MIKLÓS 2, MOLNÁR BALÁZS 1, LENGYEL BALÁZS 1, ENGBERSEN ANTON, BÁN ISTVÁN, ARADI FÉLIX, DÉZSI-KOVÁCS BARNABÁS.

Edzők: Czeglédi Károly, Licska József

Czeglédi Károly: A második mérkőzésre összeszedtük magunkat, lényegesen másabb felfogásban játszottunk az első mérkőzéshez képest. Jó védekezésből és lepattanózásból sok lerohanás kosarat szereztünk és bátran vállaltuk fel az 1:1-eket is. Örülök, hogy a miskolci csapatot másodjára is le tudtuk győzni. Mindenkinek jár a dicséret, de Szűcs Dávid kiemelkedő teljesítményéhez külön is gratulálok! A csapat nagyon eredményesen szerepelt, hiszen a Miskolc és az Eger csapatát is oda vissza meg tudtuk verni, ami úgy gondolom nagyon szép eredmény.

MEAFC U14/B – Cívis KK Debrecen/B 56-83 (12-24,15-20,18-16,11-23)

Cívis KK Debrecen/B: Szabó 18/3, Magyar 18, Fárbás B. 17, Balázsi 7, Ortutay 7, Fodor 6, Fárbás D. 6, Dalmi-Dienes 3, Nagy 1.

Edzők: Bazsik Péter, Kerezsi Csaba

Bazsik Péter: – Örülök neki, hogy sikerült az elejétől kezdve irányítanunk a mérkőzést. Ebben a szezonban ez volt talán a legjobb első félidőnk. Tetszett a labdáson való védekezésünk és hogy rendszeresen elmentünk a támadó lepattanóért. Sikerült végrehajtanunk azokat az elemeket, amiket meg beszéltünk a mérkőzés elején!

NYKK Eötvös U14/A – Cívis KK Debrecen/B 53-62 (20-12,13-20,7-13,13-17)

Cívis KK Debrecen/B: Dalmi-Dienes 13, Szabó 11/3, Fárbás D. 10/3, Fárbás B. 7, Magyar 6, Szőke 5, Soóky 5, Fodor 3/3, Nagy 2.

Bazsik Péter: -Végig egy szoros mérkőzést játszottunk. Látszódott, hogy a második mérkőzésünk rengeteg technikai hibát vétettünk. Gondolok itt az eladott labdákra, a megállás és elindulásból történő lépéshibákra. Amint koncentráltabbak lettünk, rögtön sikerült megállítani az ellenfél támadásait, ami a kulcsa volt a mérkőzésnek! Összeségében elégedett lehetek, hiszen a célunk az ország legjobb 32 csapata közé kerülés volt! Ezt sikerült teljesíteni, így még több minőségi mérkőzést tudunk játszani, amiben egyénileg és csapatként is fogunk tudni fejlődni!