Talentum nívódíjas Ökrös Tamás

 A “Jelenben a Jövőnkért” Közhasznú Egyesület, Talentum nívódíját az idei évben Ökrös Tamás, a KisKossuth Leopárdok edzője vehette át. Az iskola kollégái által létrahozott szervezet, tizenkét tagú kuratóriuma egyhangúlag szavazta meg a kitüntetést a szakember számára.

Pontosan egy esztendővel ezelőtt lett a “KisKossuth” (A Debreceni Egyetem gyakorló iskolája), a DEAC Kosárlabda Akadémia, valamint a Cívis KK bázisiskolája, és már az idei, első esztendőben 85 alsó tagozatos gyermeket igazoltunk le. Ez a díj egy hatalmas elismerés a kollégáimtól és a vezetőségtől egyaránt, a mindössze tavaly kezdett munkámért! Ez egy közös munka eredménye, jómagam, valamint az iskola vezetésének és Cívis KK Szakmai Igazgatójának, Kovács Balázsnak a fantasztikus munkájáért! – mondta Ökrös Tamás, a KisKossuth Leopárdok edzője.

Az újdonsült kosarasok többsége U9-es és U10-es, mindkét korosztály a megyei rendezésű Jamboreekon szerepelt. Két együttessel pedig az országos rendezésű Kenguru kupában is bizonyíthattak a debreceniek. Júniusban a második alkalommal megrendezett, Cívis táborral közösen futott kosártáborban mélyülhettek el a kosárpalánták a sport rejtelmeiben.

Az idén a két turnusban 64 leigazolt kis kosaras vett részt, akik iskolánk tanulói. A programok között szerepelt atlétikai jellegű alapozó edzés, kosárlabda specifikus technikai egyéni képzés, rengeteg fogó-kiütő játék, és persze a nap fénypontját jelentő bajnoki mérkőzések, valamint az Aquaticumban zajló fürdőzés. A nyár kreál kosarast! Egy ilyen tábor felszabadult és vidám versengési-, gyakorlási lehetőség, a gyermekek baráti-, csapattársi kapcsolatai megerősödnek, találkoznak az akadémia más edzőivel, és a korosztályok együtt gyakorolhatnak, ezáltal sokat tanulhatnak egymástól a fiatalok. Júliusban egy kis pihenés következik, majd augusztus elején heti három edzéssel kezdődik a felkészülés a következő szezonra! -összegezte a szakember.

Ökrös Tamás – “Jelenben a Jövőnkért” Közhasznú Egyesület, Talentum nívódíjával