U11: Húsvéti torna

Budapesten U11-es Húsvéti Tornán szerepelt Gál Balázs együttese az elmúlt hétvégén, ahol az 5. helyen zártak kosárpalántáink a Vasas, a Kecskemét és a Budapesti Honvéd ellen.

Eredmények:

Cívis KK U11 – Vasas Akadémia 30-48

Kecskeméti KA – Cívis KK U11 57-38

Budapesti Honvéd SE – Cívis KK U11 40-41

Gál Balázs: -Mindig aranyat ér számunkra, mikor az U11-es válogatott csapatunkkal tudunk mérkőzést játszani, hiszen minden ilyen alkalom nagyban segíti a csapatépítést és együtt gondolkodást. Az első találkozón a Vasas gárdájával csaptunk össze, akik óriási energiával estek nekünk. Az első pofon után sikerült gondolkodást váltanunk, és elkezdtek alkalmazkodni a játékosok, beleálltak a párharcokba. Ugyan közelebb nem tudtunk jönni ellenfelünkhöz, de abszolút felvettük a kesztyűt, így jó szájízzel zárhattuk a mérkőzést. A második összecsapást a Kecskemét ellen vívtuk. Ők egészen más szemléletben játszottak, ám sajnos mi is jóval pontatlanabbak és puhábbak voltunk, mint az első találkozón, így ezúttal alul maradtunk. Az utolsó mérkőzésen a Honvéd ellen játszottunk, ami nagyon hullámzóra sikerült, voltak benne kifejezetten biztató dolgok, de bosszantó figyelmetlenségek is. Az utolsó negyed hajráján mínusz 6 pontról tudtunk feljönni egálra, majd egy utolsó másodperces büntetődobással győzedelmeskedtünk, így mégiscsak egy izgalmas győzelemmel zártuk a tornát. Véleményem szerint nagyon hasznos tornán vagyunk túl, hiszen sok mindent tanultunk, alkalmazkodásra voltak kényszerítve a játékosok, és azt is tisztán láthattuk, mely szegmensekben kell fejlődnünk. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a szervezőknek!

A csapat tagjai: Arany Zétény, Asztalos Gergő, Bun László Noel, Dóró Balázs, Gáll Levente, Herczeg Roland Gergő, Korhut Márton, Kuszka Szabolcs, Pákh Kornél, Sajtos-Hernádi Ádám, Szabó Dominik, Tóth Botond, Újhelyi András

Edzők: Gál Balázs, Szekeres Ferenc, Farkas Csanád