Cívis Kupa: A hetedik helyért léphetünk pályára a zárónapon

Tizenkilenc pontos, 71-52-es vereséget szenvedett a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as csapata az MKK Spartak Subotica gárdájától a Cívis Kupa harmadik játéknapján. Kádár Tamás tanítványai harminc percig tartották a lépést riválisukkal, a szerbek azonban a végjátékban felőrölték akadémistáinkat, akik így vasárnap reggel 9 órakor a hetedik helyért szállhatnak harcba.

A DEAC két vereséggel, míg a Szabadka 1-1-es mérleggel rajtolt a 2022-es Cívis Kupán. A két alakulat szombat délután, a játéknap negyedik mérkőzésén csapott össze egymással. A debreceniek Ságodi Róbertet és Fekete Csongort továbbra is nélkülözni kényszerültek, azonban Promise Udemezue immáron a kezdő ötös tagjaként lépett parkettre.

Egy lendületes 6-0-ás periódussal rajtolt a Szabadka, majd Hegedüs volt eredményes közelről, így akadémistáink is megtörték a csendet. A DEAC hamar felvette az ütközet ritmusát: Hegedüs Brúnó és Udemezue találataival hamarosan át is vették a vezetést. (9-6) A szerbek egy triplával egalizáltak, majd gyors támadásokat vezetve négy pontos előnyre tettek szert. Az első felvonás végén Udemezue harciasságát és Orosi Bálint szemfülességét váltották kosarakra a hazaiak, ennek köszönhetően Kádár Tamás legénysége zárta kedvezőbb helyzetben az etapot. (19-17)

A folytatásban Magyari Kristóf parádés ziccere és Jankó Csaba hármasa révén hategységnyire hízott a házigazdák fórja, déli szomszédaink mestere időt is kért. (24-18) A negyed derekán Magyari a gyűrű rugalmasságát is tesztelte, zsákolási kísérlete után azonban a labda kifelé pattant, de szerencséjére Udemezue kihasználta az ezáltal kínálkozó lehetőséget. (26-21) A félidőhöz közeledve Gadus Bogdán hármasával tovább távolodtak a mieink, a pihenő előtti időszak viszont a Szpartaknak feküdt inkább, és egy 9-2-es futással fordítani tudott. (33-35)

A térfélcserét követően is a Szabadka maradt aktívabb, egy 8-2-s periódussal már a tízet súrolta előnyük. (35-43) Ekkor főként Magyari és Gadus közreműködésével próbált építkezni a DEAC, de a vendégek újabb távolija hamar visszaállította a különbséget. A harmadik játékrész hátralévő részében Gadus Bogdánék egy fokozattal feljebb kapcsoltak, és Czipka Milán dupláival öt egységnyire faragták a differenciát. (48-53)

A negyedik negyed eleje sorsdöntőnek bizonyult, a vajdaságiak egy 11-2-es rohammal végleg leszakították magukról fiainkat. (50-64) A végjátékra már ifistáink energiakészletei is kimerültek, az olló pedig tovább nyílt – a Kádár legénység első győzelme tehát tovább várat magára. A fehér-feketék vasárnap reggel 9 órakor a Vardad Szkopje ellen javíthatnak a hetedik pozícióért megrendezésre kerülő helyosztón.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – MKK Spartak Subotica (SRB) 52-71 (19-17, 14-18, 15-18, 4-18)

DEAC KA: Jankó 6/3, Gadus 14/6, Udemezue 10/3., Magyari 3, Hegedüs 10.
Csere: Debreczeni 2, Czipka 3, Seszták -, Bernáth -, Bankó -, Orosi 4, -, Makray -, Papp -.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Nemes Péter