A lányok is elkezdték a munkát

Közeleg az őszi szezon az utánpótlás pontvadászatokban, ez alól nem kivételek a DEAC leány csapatai sem. A női szakág vezetőjét, Kovács Imrét kértük meg, számoljon be röviden a most zajló munkáról.

– Július 19-én kezdtük meg a felkészülést, két hétig főleg az egyéni képzéseken volt a hangsúly – fogalmazott a tréner. – Augusztus 2-15. között a hétvégét kihagyva két turnusban Egerben edzőtáboroznak az U14-es, az U16-os és az U18-as csapataink. Mind a két hétben hét edzésen vesznek részt a lányok, ahol az erőnléti edzések mellett a technikai és taktikai felkészítés kerül előtérbe. Emellett igyekszünk olyan csapatépítő foglalkozásokat tartani, amelyek segítségével kialakul a szakosztály játékosai között egy olyan kohézió, mely a hosszútávú közös munkát segíti elő – mondta Kovács Imre.