U18/B: megszorongatták a szerencsieket

Küzdelmes és szoros mérkőzést játszott a DEAC Kosárlabda Akadémia fiú U18-as B csapata a Szerenccsel hazai pályán. A debreceniek az utolsó negyed előtt még vezettek, azonban a záró felvonást jobban bírták a vendégek és öt ponttal legyőzték a DEAC-ot.

DEAC U18/B-Szerencs U18 61-66 (12-18, 19-13, 20-16, 10-19)
DEAC: Sándor 8, Molnár 14, Pala 8, Vas 10, Szatmári 10, Rácz 6, Lévai 2, Hajnal 4. Edző: Tompos Loránd.
Tompos Loránd: Ezen a csapaton lemérhettük tudásunkat. Az utóbbi három évben egyre szorosabb meccseket játszottunk, most azt érezhettük, hogy nagy csatában megérhettünk akár a győzelemre is. Az első negyed után támadásban taktikát váltottunk, ezzel behozva az ellenfelet, és a félidőben egyenlő volt az állás. A 3. negyedben külön fogtuk a szerencsi, brillírozó 8-ast, és négypontos előnyt szereztünk. Sajnos az utolsó játékrészben fejben kissé elfáradtunk, több buta hiba volt a védekezésben, és a kiharcolt helyzeteinket sem tudtuk értékesíteni. Az utolsó másfél percben kaptunk 5 pontot, amire nem volt válasz, így a meccs eldőlt. Mégis ki kell emeljem a srácok harcosságát, küzdését. Ismét mindenki kivette részét a játékból, folyamatos a fejlődés, ezzel a lendülettel készülünk az utolsó két, Miskolc elleni mérkőzésünkre.