Elfogyott az erő, a negyedik helyen zártak az U23-asok

Szoros mérkőzésen hétpontos vereséget szenvedett Andjelko Mandics gárdája a DEAC International Basketball Tournament bronzmeccsén, így a dobogó legalsó fokára a cseh USK Praha együttese állhatott fel. Debreceni siker, hogy a torna all-star ötösébe bekerült Balázsi Soma, míg a legjobb hazai játékosnak járó elismerést Ságodi Róbert zsebelte be.

A szombati játéknap eredményeinek – és a Kecskemét visszalépésének – értelmében a medálok közül vasárnapra már csak a bronzérem maradt gazdátlan. A dobogó még kiadó, harmadik fokáért a két csoportmásodik, a házigazda DEAC U23 és az USK Praha csatázott. A két klub pénteken már megütközött egymással egy felkészülési mérkőzés keretein belül, akkor a fehér-feketék sima győzelmet arattak cseh riválisuk ellenében. Egy helyosztó persze mindig más, mint egy barátságos derbi, ezzel pedig a csapatok is tisztában voltak.

A vendégeket alaposan fűtötte a visszavágás iránti vágy, jóval aktívabban kezdték a mieinknél találkozót. Különösen Svec és Brunner volt elemében, kiknek vezérletével hat és fél perc játék után kilenc ponttal ellépett az USK. (5-14) Ekkor előlépett Kovács Ákos, aki két duplával szépített, majd egy gólpasszt is kiosztott centerpárjának, Fábián Szabolcsnak. Ságodi Róbert hármasával 14-14-nél az egyenlítés is összejött, de a negyed vége újfent a cseheké volt, 21-16-os állásnál ért véget az első negyed.

A folytatásban is a kék mezesek domináltak, de a hajdúságiak nem hagyták magukat leszakítani: Kiss Kolos hárompontosával 26-26-nál ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. Ez a tendencia jóformán állandósult a félidő hátralévő részében, fej-fej mellett fordultak a felek. (37-38)

Rendkívül döcögősen alakult a harmadik negyed a cívisvárosiak számára, a prágaiak elsősorban Svec kosaraival a játékrész közepére kétszámjegyű előnyre tettek szert. (43-53) Kiss Kolos kinti dobása végül átszakította a hazai gátat, ami legalább annyi lendületet kölcsönzött fiataljainknak, hogy tízen belülre visszaküzdjék magukat. (48-55)

Az utolsó tíz perc kiélezett küzdelmet hozott, a DEAC többször is megközelítette ellenfelét, de a vezetést átvenni egyszer sem sikerült. A végjátékra aztán elfáradtak a debreceni ifjak, az USK pedig ezt kihasználva fokozatosan eldöntötte a találkozót.

Érem tehát nem lett, de szép teljesítmények azért akadtak: Balázsi Somát all-starnak, Ságodi Róbertet pedig a legjobb hazai játékosnak választották.

DEAC U23 – USK Praha 62-69 (16-21, 21-17, 11-17, 14-14)
DEAC:
Szívós 1, Neuwirth 10/6, Udemezue 2, Kovács 8, Fábián 12.
Csere: Kiss 11/9, Ságodi 8/6, Pollák 8, Tóth 2, Balázsi, Czermann, Sólyom, Debreczeni, Gadus.
Vezetőedző: Andjelko Mandics
Másodedző: Tóth Viktor

Andjelko Mandics: – A torna végére nagyon elfáradtunk, és az a hozzáállásunk, amit eddig nem győztem dícsérni, szintén megváltozott. Ezzel együtt is szoros meccset játszottunk, de a Prága összességében többet tett a győzelemért. Sok munka áll még előttünk, de van még időnk csiszolni a részleteken. Rendkívül hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk az elmúlt napokban, köszönjük a lehetőséget a szervezőknek és az ellenfeleknek.