U23: Az elveinkhez hűen építkezünk

Kizárólag U23-as játékosokból álló NBI/B-s csapatunk szerepleltetésének elsődleges célja, hogy akadémiánk ígéretes tehetségei minél korábban fejest ugorhassanak a mély vízbe, és hétről hétre értékes tapasztalatokat gyűjthessenek a felnőttek között. Kellemes ráadás, hogy Andjelko Mandics tanítványai emellett az idei szezonban a kitűnő eredményeket is sorra szállítják. Alábbi cikkünkben megvizsgáltuk, hogy hogyan értelmezhető ifistáink teljesítménye a teljes B-csoportos mezőny tíz legfiatalabb összetételű gárdájának viszonylatában, az első tizennégy bajnoki kört követően.

Az elemzéshez első körben azt vizsgáltuk meg, hogy melyek az NBI/B piros és az NBI/B zöld csoportjának legfiatalabb keretével rendelkező csapatai. Az alábbi táblázatban ezeket sárga kiemeléssel jelöltük.

A DEAC B-csoportos együttesének átlagéletkora kerekítve 19,2 év: ez az érték – holtversenyben a KTE Duna-Aszfalt U23-asaival – a legalacsonyabb a felnőtt bajnokságok alakulatai között. Ugyanezen klubok biztosítottak lehetőséget a legtöbb játékosnak a 2021-22-es kiírás során: mindkettejük színeiben tizenkilenc kosaras bizonyíthatott eddig az idényben. A mieink rangidősei a 2000-es korosztály képviselői – természetesen még ők is beleesnek az NBI/A csoport U23-as szabályába – míg legfiatalabbjaink 2005-ben látták meg a napvilágot, tehát 2022-ben töltik be tizenhetedik életévüket. A legtöbb kerettag 2003-as születésű, ők egészen pontosan hatan vannak – ennél több tizennyolc/tizenkilenc esztendős játékost senki más nem delegál a felnőttek közé.

Most pedig vegyük sorra a korosztályok szerinti egyéni mutatókat. Továbbra is fontos hangsúlyoznunk, hogy összehasonlításunkba csak a tíz legfiatalabb kerettel rendelkező gárda játékosai kerültek bele, így előfordulhat, hogy van olyan fiatal, aki szintén kimagasló mutatókat hoz, mégsem kerül számításba a listán, hiszen nem a tíz egyesület valamelyikének tagja.

A 2000-esek között Pollák Balázs a negyedik legeredményesebb pontszerző 15,8-as meccsenkénti átlaggal, 41%-os triplamutatója szintén a legjobbak közé tartozik. Szerzett labdákban (2,6/mérkőzés) és gólpasszokban (5,2) is vezeti a vele egyidősek közötti rangsort, és a legtöbb időt is ő tölti a parketten. (34 perc/mérkőzés) Gáspár Mátyásról is említést kell tennünk, hiszen a rövid pécsi kitérő után hazatérő magasember szedi le átlagban a legtöbb lepattanót a korosztályban. (7,6)

A Mandics-legénység egyetlen 2001-ese a csapatkapitány, Balázsi Soma. Az A-csoportos kerettel készülő Balázsi a második legtöbb játékpercet kapja kortársai közül a zöld csoportban (31,1 perc), ezalatt 6,2 lepattanót átlagol, ami a legmagasabb érték a huszonegyedik életesztendejüket töltő kosarasok között.

A 2002-esek pontkirálya Neuwirth Bence (15,8), aki előkelő titulusát főképp távoli dobásainak köszönheti. Meccsenként átlagban 7,8 hármast vállal el, és ezeket jónak számító, 37,2 százalékkal értékesíti. Egyre stabilabb triplázásából az élvonalban is sokat profitál, Jorgosz Vovorasz rendszeresen számít rá a DEAC-Tungsram mérkőzésein.

A 2003-asok között Kovács Ákos abszolút egyeduralkodó: pontokban (17,1), középtávolikban (42,9%), lepattanókban (7,7), kiharcolt faultokban (3,7), sőt, center létére gólpasszokban (2,3) is vezeti korosztálya ranglistáját. Ezek fényében nem meglepő, hogy Kovács nevéhez fűződik a legtöbb játszott perc (32) és a legjobb VAL-mutató is (19,7), és az sem, hogy a debreceni utánpótlás egyik legnagyobb reménységeként tartják számon. Ákos impozáns statisztikái mellé kiemelkedő fizikai paraméterekkel rendelkezik, így állandó tagja a DEAC-Tungsram csapatának – már amikor egészséges.

A 2004-esek tekintetében is egy DEAC-akadémista viszi a pálmát: Ságodi Róberté a legmagasabb pontátlag (9,8) és a legtöbb assziszt (3,8), de szerzett labdákban (1,5) és lepattanókban (3,8) is jeleskedik. Az ifjú hátvéd maximálisan élvezi Andjelko Mandics bizalmát (26,5 perc), melyet alaposan meg is hálál – találkozónkénti 12,7-es VAL-mutatójánál egyetlen kortársa sem tud jobbat felmutatni. Ságodi a B-csoport mellett sajátjai között is remekel, Kádár Tamás juniorjainak elsőszámú húzóembere. Teljesítménye Jorgosz Vovorasz érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy a görög szakember rendre meghívja a felnőttek edzésére, és többször is benevezte a DEAC-Tungsram aktuális meccskeretébe. Valószínűleg bemutatkozása sem várat már sokat magára.

2005-ös születésű kosárlabdázóból mindössze nyolcan léptek pályára a B-csoportos mezőnyben, közülük négyen a DEAC kötelékében versenyeznek. A korosztályból kiemelkedik a cívisvárosiak nigériai származású üdvöskéje, Promise Udemezue, aki átlagosan 13,6 játékperc alatt 6,3 pontot és 2,9 lepattanót tesz be a közösbe – utóbbi két mutatóban az első helyen áll. Egyedülálló testi adottságai és képességei egyértelműen élvonalbeli karrierre predesztinálják, két alkalommal már fel is ölthette magára az aranysárga-fehér-fekete szerelést a legjobbak között.

A fentebb közölt adatok tükrében megállapítható, hogy NBI/B-s együttesünk a DEAC Kosárlabda Akadémia alapelveit követve működik, hiszen minden eddiginél több növendékünk kapott esélyt megmutatni tudását a ’nagyszínpadon’.  Amint az a számokból kirajzolódik, fiataljaink élni is tudnak a felkínált lehetőséggel, az U23-asok csapatként és egyénileg is meghatározó tényezői a zöld csoportos pontvadászatnak. Szakembereink azon munkálkodnak, hogy a megkezdett sorminta folytatódjon, és tehetségeinket hamarosan a bajnoki első osztályban láthassuk viszont.