Diákolimpia: Ezüstérmes a Balásházy, hatodik a Kossuth

Vasárnap befejeződött az V-VI. korcsoportos fiú Országos Kosárlabda Diákolimpia nyolcas döntője Miskolcon, melyen két, utánpótlásműhelyünkkel szoros kapcsolatot ápoló, a Debreceni Egyetem fenntartásában álló cívisvárosi iskola csapata is képviseltette magát: a Balásházy-s fiúk csupán egy hajszállal maradtak le a bajnoki címről, míg a Kossuth Gimnázium alakulata a hatodik helyen zárta a viadalt.

A torna pénteken vette kezdetét, a két debreceni alakulat egyaránt a „B” jelű négyesben kapott helyet a Székesfehérvárról érkező Kodolányi, illetve a szolnoki Széchenyi Gimnázium gárdái mellett. A Berényi Sándor irányította, teljes mértékben akadémistáinkra építő Balásházysok a várakozásoknak megfelelően három magabiztos sikerrel abszolválták a csoportkört, a leléptetést egyedül a nagyot harcoló városi testvércsapat, a Kossuth úszta meg Hőgye Patrikékkal szemben. A Kovács Balázs által vezetett, több korábbi növendékünket soraiban tudó Kossuth sajnos a székesfehérváriaktól is kikapott a felsőházért vívott kulcsmeccsen, így hiába verték meg szombaton a Széchényit, az alsó ágra kerültek Jankó Csabáék.

A Balásházy a legjobb négy között tovább menetelt, a Berényi-legénység az elődöntőben harminckét ponttal bizonyult jobbnak a kecskeméti Bolyai Gimnázium együttesénél. Az alsóházi keresztjáték a Kossuth számára is kedvezően alakult, Kovács Balázs fiai a házigazda Miskolci Fényi Gyula Gimnázium válogatottját múlták felül. A zárónapon tehát mindkét hajdúsági csapat döntőt játszhatott: a Kossuthosok az alsóházi fináléra, a Balásházysok az aranycsatára készülhettek.

A helyosztókon viszont már kevésbé jártak szerencsével a mieink; az ötödik helyért vívott találkozón a Kossuth rendkívül szoros mérkőzésen vérzett el a zalaegerszegi Kölcsey ellen, míg a döntő első félidejében remeklő, kétszámjegyű előnyt is birtokló Balásházysok elől egy igencsak extra második húsz percet produkálva happolták el a trófeát a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium kosarasai.

Elismerés nélkül azért nem maradtak ifistáink: a Balásházys Hőgye Patrikot a szervezők beválasztották a torna all-star ötösébe, a Kossuthos Jankó Csaba pedig a legtöbb pontot dobó játékosnak járó különdíjat vihette haza.

Mindkét iskola csapatának szívből gratulálunk!

Eredményeink:
Csoportkör, B-csoport
Balásházy Gimnázium – Kossuth Gimnázium 78-57
Balásházy Gimnázium –
Széchenyi Gimnázium (Szolnok) 63-21
Kossuth Gimnázium –
Kodolányi Gimnázium (Székesfehérvár) 83-92
Balásházy Gimnázium –
Kodolányi Gimnázium (Székesfehérvár) 72-32
Kossuth
Gimnázium – Széchenyi Gimnázium (Szolnok) 88-78

Keresztjáték
Felsőház
Balásházy Gimnázium – Bolyai Gimnázium (Kecskemét) 81-49
Alsóház
Kossuth Gimnázium
Fényi Gimnázium (Miskolc) 59-48

Helyosztók
Az ötödik helyért
Kossuth Gimnázium – Kölcsey Gimnázium (Zalaegerszeg) 80-84

Döntő

Balásházy Gimnázium – Nagy Lajos Gimnázium (Szombathely) 75-79

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának kerete (nem a képen látható sorrendben): Ságodi Róbert, Hőgye Patrik, Hegedüs Brúnó, Gadus Bogdán, Varga Ferenc, Orosi Bálint, Promise Udemezue, Kapic Adrián, Hibján Máté, Antal Eric, Debreczeni Olivér, Balai Olivér. Edző: Berényi Sándor Másodedző: Buglyó Roland

Berényi Sándor: – A csapatunk sajnos nem igazán tudott a döntő előtt közösen készülni, ami meglátszott a taktikai repertoárunkon, így mérkőzésről mérkőzésre kellett felépítenünk a játékunkat. Ahogyan arra számítottunk, az első találkozón a Kossuth ellen megizzadtunk a győzelemért, azonban csoportkör további összecsapásain, valamint az elődöntőben sikerült magasabb szintre emelkednünk, és sima sikereket aratnunk. Sajnos a torna folyamán több kisebb-nagyobb sérülés következtében megtizedelődött a keretünk, a döntőre kilenc bevethető játékosunk maradt. A finálé első félidejében megvolt az esélyünk arra, hogy jelentős különbséget alakítsunk ki, de nem tudtunk élni a lehetőséggel, a szombathelyiek pedig a második húsz percben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és végül megérdemelten nyertek. Csalódottak vagyunk, de nincs okunk szomorkodni, mi több, büszkének kell lennünk a fiúkra, hiszen mindent megtettek az eredményes szereplés érdekében. Jövőre újra megpróbáljuk megnyerni a Balásházy történelmének első aranyérmét. Köszönjük a támogatást az iskolának és a Debreceni Egyetemnek, úgy vélem, hogy a Kossuthosokkal együtt jó hírét vittük az intézménynek, az akadémiának, az egyetemnek és a városnak is.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának kerete (nem a képen látható sorrendben): Virágh Benedek, Schwarczenberger Gábor, Madar Krisztián, Madar Kristóf, Jankó Csaba, Lovas Botond, Schwarczenberger Csongor, Papp Máté, Orosz Botond, Szilágyi Zoltán, Kiss Marcell, Kakas Levente Edző: Kovács Balázs Testnevelő: Kiss Barna

Kovács Balázs: – A csapat hatalmasat küzdött az egész tornán és közel volt a legjobb négy közé jutáshoz. A döntő öt meccséből kettőt megnyertünk, még kettőn a végjátékban buktunk el pár ponttal, illetve a másik debreceni csapat ellen is jól helytálltunk, huszonöt percig egált játszottunk. Az öt meccset negyvenkilenc óra alatt játszottuk le, többségében olyan csapatok ellen, akik akadémiákon, NBI-es klubokban edzenek, ennek ellenére a csapatom mindenkivel felvette a versenyt, és hatalmas szívvel, akarással és csapategységgel hatodikként végzett egy ilyen erős mezőnyben. Nagyon büszke vagyok minden játékosomra, különösen azokra, akikkel nyolc évet dolgozhattam együtt és ezalatt 9-10 országos döntőn vettünk részt. A legnagyobb elismerés pedig Jankó Csabának jár, akinek játékát élvezet nézni, és tudását, tehetségét itt is bizonyítva az Országos Döntő legtöbb pontot dobó játékosa lett! Gratulálok Mindenkinek és köszönöm, hogy immáron sokadszor együtt lehettünk egy országos döntőben!