Feltörekvő tehetségeink: Gáspár Mátyás – videó

Sorozatunk legújabb részében ezúttal az NBI/B piros csoportjában bravúrosan szereplő U23-as együttes alapemberével, Gáspár Mátyással forgattunk, aki az idei szezonban a fiatalszabály égisze alatt már a felnőtt élvonalban is beverekedte magát a kezdőcsapatba. Az ifjú kosaras végig vezette stábunkat eddigi karrierjén, illetve terveiről és céljairól is beszámolt. A beszélgetésbe becsatlakozott a cívisvárosi edzőlegenda, Ráthonyi Tamás is, aki hét esztendőn keresztül dolgozott együtt növendékünkkel egyesületi és iskolai szinten egyaránt, kooperációjuk pedig számos szépen csillogó érmet hozott a debreceni utánpótlás konyhájára.