Kilencvennyolc nap és tizenhárom sikerrel megvívott bajnoki után kapott ki újra U21-es
Sokba került a tizenegy ponttal elbukott harmadik etap akadémistáinknak a Honvéd ellen,
Olaszországban jártak a Cívis KK U12-esei; Gál Balázs legénysége a negyedik (!)
Kovács Imre legénysége tovább folytatta elképesztő sikerszériáját, a tizenharmadik diadalt ráadásul 118
A harmadik helyen zárta az Olimpiai Reménységek Versenyét a magyar U16-os kosárlabda-válogatott.
Nyolc ponttal, 84-76-ra megnyerte a Honvéd elleni rangadót U21-es alakulatunk vasárnap délután
Közel harminc fiatal kosaras vett részt akadémiánk nyílt napján. Utánpótlásműhelyünk szakmai igazgatója,
A kiváló második negyed ellenére sem borult a papírforma, a Budapesti Honvéd
Egy újabb kört túlélt U21-eseink nem akármilyen sikerszériája: Kovács Imre tanítványai igazi
Kadettjeink nagy csatában gyűrték le a Kecskeméti KA együttését, köszönhetően többek között
Lezajlott a harmadik kör is a Gyermek Kupában. Az A-csoport küzdelmeiben két
Elsőszámú serdülő együttesünk Kecskemétre utazott, ahol a házigazdát és a Szegedet is
