Szakembereket palléroztak Debrecenben

A DEAC rendezésében, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok adott otthont a továbbképzésnek.

Egész napos program várta a kosárlabdában dolgozó trénereket csütörtökön a Cívisvárosban, ugyanis a megyeszékhely volt az egyik helyszíne az MKOSZ Edzőtovábbképzőnek.

A csarnokban hat előadást hallgathatott meg a több mint száz érdeklődő.
– Ahhoz, hogy egy edző dolgozhasson, minden évben, az országos szövetség által meghirdetett továbbképzésen kell részt vennie – világosított fel Varga Katalin szervező. – Ezekre a programokra az akadémiákat, illetve a nagyobb klubokat kérik fel, ilyen kreditpontszerző továbbképzés zajlik jelenleg nálunk. A különböző korosztályokban edzősködő szakembereknek más-más számú pontot kell megszerezniük, ezen az előadássorozaton három kredit begyűjtésére van lehetőség. Nem mi vagyunk az egyetlenek az országban, akik ilyet rendeznek, éppen ezért egy-egy ilyen képzésen főként a régióból érkezett trénerek vesznek részt – fogalmazott Varga Katalin.

Varga Katalin szervezőként vette ki a részét a továbbképzőből

A képzésen való részvétel regisztrációhoz kötött, a hallgatóság a szövetség által idén bevezetett online teszten ad majd számot a tudásáról. Az előadók – Sarkadi Ferenc, Mácsai Károly, Saeed Armaghani, Fűzy-Antolovics Adél és Berényi Sándor – különböző korosztályokban dolgozó szakemberek számára tartották meg a foglalkozásokat, melyben elméleti és gyakorlati elemek is helyet kaptak. Utóbbiakat a DEAC Kosárlabda Akadémia csapataiból kiválasztott kosarasok mutatták be.

“A támadó elemek négyes poszton” címmel futott Fűzy-Antolovics Adél előadása, melynek elemeit az utánpótlástól a felnőtt korosztályig bátran alkalmazhatják az edzők. – Az előadásom első része gyakorlati összefoglalásból állt, majd a fiatalokkal a gyakorlatban is bemutattuk, miről van szó. Igen speciális és sokrétű a téma, ehhez képest kevés a rendelkezésre álló hatvan perc – mosolyodott el az UNI Győr női kosárlabdacsapatának másodedzője. – Igyekeztem a lényeges elemek mindegyikét átadni, de lehetne akár tíz órán keresztül is beszélni erről. Öröm, hogy sokan voltak a lelátón, köztük női edzők is szép számmal, mert ahogyan a pedagógusoknál is jó, ha mindkét nem képviselteti magát, így fontos ez a trénerek esetében is.

Fűzy-Antolovics Adél előadását érdeklődve hallgatta a publikum