A DEAC nyerte a negyeddöntő első meccsét

A Közgáz SC és DSK csapatával találkozott a DEAC a Leány Egyetemi Bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén szerdán este a debreceni Kossuth Lajos Gimnázium tornacsarnokában. A párharc tétje az volt, melyik gárda tud előnyt szerezni a legjobb négy közé jutásért folytatott párharcban, melynek második felvonását hétfőn rendezik a Közgáz pályaválasztásával.

Holinka-Miklós Hanna triplájával indult a találkozó, Doktor Anna sikeres közelije érkezett rá válaszul az ellenféltől. Az első játékrész közepén egyenlő volt az állás (7-7), az összecsapás ezen periódusában sok volt a hiba, és mindkét együttes többször is pontatlanul vette célba a gyűrűt. A negyed végére hatpontos előnyt szerzett a Debrecen két távolijának (Holinka-Miklós, Szabó Gréta voltak eredményesek) és Szabó Zita kosarának köszönhetően (15-9).

A második etap elején Ryan Júlia szépített, ám Szabó Zita hárompontossal reagált erre, sőt Ocsenás Flóra 20-11-re alakította az eredményt. Ezt követően Pfandler Dorottya percei következtek, többek között az ő jóvoltából a nagyszünetre feljebb jött a Közgáz (20-17).

A fordulás után újra a hazaiak kezdtek eredményesebben, az ellenfél Hidas büntetőivel állta a sarat, azonban Holinka-Miklós triplája, majd Mezei Dóra közelije ismét nagyobb lépéselőnybe hozta a DEAC-ot (29-21). A 25. minutumban Doktor hárompontosa minimálisra csökkentette a cívis vezetést, amely 40-36-os lett az utolsó negyed előtt.

A záró felvonás kezdetén úgy tűnt, Ocsenás és Sükei kosarai eldöntik a meccset: 9-0-val nyitott a DEAC. A 35. percben tizenöt pontosra nőtt a hajdúságiak előnye, s bár kapaszkodott a folytatásban a Közgáz, Mezei Dóra két büntetője beállította a végeredményt (60-50).

 

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női Keleti csoport, negyeddöntő 1. mérkőzés

DEAC – Közgáz SC 60-50 (15-9, 5-8, 20-19, 20-14)

Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, 0 néző. V.: Hegedűs, Kokas

DEAC: Mezei 10, Holinka-Miklós 14/12, Herdon 2, Szabó Z. 7/3, Ocsenás 17. Csere: Szabó G. 3, Sükei 7, Schmidt, Nagy, Ruzsa-Kiss-Schubert, Schmidt, Cseri, Záhorszky. Edző: Kászoni Boglárka. Másodedző: Kovács Imre.

Kászoni Boglárka: A lányok nagyon jól védekeztek az első perctől az utolsóig. Lepattanózásban voltak gondjaink, hiszen sokszor megengedtük nekik, hogy második esélyből szerezzenek pontot. Támadásainkkal is voltak problémák, de már az öltözőbe megbeszéltük, hogy a védekezésünk lesz a mérkőzés kulcsa. Büszke vagyok a lányokra, mert hatalmasat küzdöttek.