Az A-válogatott ellen is kipróbálhatta magát Neuwirth Bence

Csütörtök este 18 órakor Magyarország felnőtt férfi kosárlabdaválogatottja világbajnoki selejtezőn fogadja Montenegró legjobbjait a debreceni Főnix Csarnokban. Sztojan Ivkovics együttesének felkészülésében két fiatal játékosunk, Neuwirth Bence és Kovács Ákos is szerepet kapott, hiszen az U20-as nemzeti gárda közös összetartáson vett részt Keller Ákosékkal Kecskeméten. Stábunk előbbit kérdezte a négy napos edzőtábor tapasztalatairól, aki azt is elárulta, hogy szoros küzdelmet, és természetesen hazai diadalt vizionál a szláv rivális ellen.

Február 16-án, szerdán még fehér-fekete színekben lépett pályára Neuwirth Bence és Kovács Ákos a Tippmix Férfi NBI/A csoportjának huszonharmadik fordulójában, egy nappal később viszont már meggypiros szerelésben jelentkeztek játékra Kecskeméten, az U20-as válogatott edzőtáborában. Bors Miklós tanítványai kiemelt feladatot kaptak az összetartáson: Sztojan Ivkovics legénységének munkáját segítették.

– Elsődlegesen a montenegróiak figuráit kellett megjegyeznünk és reprodukálnunk. A trénerek mindannyiunk számára kijelöltek egy-egy játékost, akinek a legjellemzőbb megmozdulásait kellett minél pontosabban lemodelleznünk. Én stílszerűen egy balkezes bedobót ’alakítottam’, aki sok dobást vállal. Mondanom sem kell, hogy nagyon élveztem a szerepkört – mondta mosolyogva Neuwirth Bence, aki a négy nap során leginkább az A-válogatott elleni összecsapást élvezte.

– Óriási élmény volt megmérkőzni a felnőtt alakulattal, még akkor is, ha csak egy rövid edzőmeccs erejéig adódott erre lehetőségünk. Ugyan az NBI-ben külön-külön már sokukkal osztozhattam a parketten, hazánk kosárelitjét egyben látni teljesen más. Nyilvánvaló, hogy minden játékelemben jóval előrébb tartanak, de főként a fizikai fölényük és sebességkülönbség tűnt szembe – összegzett a DEAC-Tungsram kosarasa.

Az interjú zárásaként stábunk egy szakértői tippet is kért Bencétől a csütörtöki selejtezőre.

– Kiélezett ütközetre számítok, véleményem szerint pár pont fog dönteni – reményeim szerint a mieink javára. Én mindenesetre biztosan a helyszínen leszek, és buzdítani fogom a fiúkat! – zárta szavait akadémistánk.