Negyedikként végeztünk Miskolcon

A pénteki elődöntőhöz hasonlóan a Szaniszló Sándor Emléktorna szombati bronzmérkőzésen is akadtak szép teljesítményt nyújtó fiatalok U23-asaink keretében, azonban a Jászberény összességében könnyedén nyert.

A körülményeket ismerve – gondoljunk itt a számtalan meghatározó hiányzóra – a mieink számára elsősorban a gyakorlásról kellett szólnia a Szaniszló Sándor Emléktornának. Ezt a célt a hétvégi két mérkőzés remekül meg is szolgálta; noha egy esetleges diadalra a MEAFC-cal és a JKSE-vel szemben sem volt reális esélye a szokásosnál is ifjabb együttesünknek, játékosaink értékes tapasztalatokkal gazdagodhattak. Különösen igaznak bizonyult Huszka Dánielre, Szűcs Nándorra, Gábor-Győri Zsomborra és Vadai Balázsra. A tavaly még az U16-os korosztályban versenyző négyesfogat a Jászberény ellen is meghálálta Kovács Imre bizalmát, ezúttal összesen a DEAC pontjainak közel egyharmadát, kerek húsz egységet termelt. Noha az ütközet már a nyitóetapban eldőlt, a hajdúságiak emelt fővel jöhetnek haza a borsodi fővárosból. Abban pedig maximálisan biztosak lehetünk, hogy legjobbjainkkal kiegészülve a bajnokságban egészen más, sokkal kedvezőbb eredmények születnek majd.

A trófeát egyébként a Miskolc otthon tartotta, Kozák Mártonék a fináléban 87-63-ra verték a Dunaharaszti MTK alakulatát.

DEAC U23 – Jászberényi KSE 63-112 (14-31, 19-27, 11-25, 19-29)

DEAC: Turán 3/3, Sólyom 4, Csécsei 8, Hegedüs 5/3, Flasár 15/3.
Csere: Huszka 6, Orbán 8, Szűcs 8/6, Gábor-Győri 2, Vadai 4.
Vezetőedző: Kovács Imre

Kovács Imre: – Korántsem tudtuk azt nyújtani, amit szerettem volna látni. Pontatlanok voltunk és labdát adtunk el, ezek pedig kivették a harcikedvet a csapatból.