Dunavarsányban edzőtáborozott az U14-es válogatott

A serdülők nemzeti együttesébe akadémistáink közül Balázsi Csanád és a békéscsabai kölcsönjátékos, Latorcai Levente mellett ezúttal Bai Zoárd is meghívást kapott. Az összetartás tapasztalatait akadémiánk trénere és a válogatott szakmai stábjának tagja, Gál Balázs foglalta össze.

Április végén tizennyolc fős kerettel Dunavarsányba utazott az U14-es válogatott. A csapatban a visszatérő játékosok – mint például Balázsi Csanád és Latorcai Levente – mellett újoncok is helyet kaptak: az egyik közülük az utánpótlásműhelyünkről érkező Bai Zoárd volt. Sajnos az összetartás nem alakult zökkenőmentesen, de az ifjú kosarasok így is hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.

Tovább haladtunk a taktikai és technikai feladatainkkal, amikre egészen jól reagáltak a gyerekek, fontos új információkkal bővült a repertoárjuk – nyilatkozta honlapunknak Gál Balázs, aki a DEAC KA-nál vállalt feladatai mellett a serdülők válogatottjának munkáját is segíti.  – A korábbiakhoz hasonlóan intenzíven edzettek a srácok, és szokásunkhoz híven a hangulatra sem volt panasz, így véleményem szerint hatékonyan dolgoztunk. Sajnos kisebb sérülések nehezítették a heti programot és ezek a debreceni kötődésű játékosokat sem kerülték el. Bai Zoárd kevesebb edzésen tudott részt venni a térdpanasza miatt, Balázsi Csanádnak pedig éppen az utolsó edzésen bicsaklott ki a bokája. Ezúton is gyors felépülést és jobbulást kívánok nekik – mondta a tréner.

A tervek szerint az együttes júniusban újra találkozik, majd augusztusban megkezdi a felkészülést szlovéniai megmérettetésére.