A 2024-25-ös kiírás történelmi eredményeket hozott akadémiánk számára. A diadalokból oroszlánrészt vállalt
Kétszeres hosszabbítás után, 104-99 arányban diadalmaskodott a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os együttese
Végig dominálva harmincegy pontos, 93-62-es sikert arattak kadettjeink a Körmend együttese felett,
Péntek délelőtt elkezdődik a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság nyolcas döntője Pécsett –
Hatpontos, 75-69-es vereséget szenvedett kadettcsapatunk a rájátszás utolsó körében a Zsíros Akadémiától,
Tizenkilenc pontos, 97-78-as vereséget szenvedett Kádár Tamás legénysége a Budapesti Honvéd otthonában
Tizenhárom ponttal, 79-66-ra győzte le az AKMÉ Körmendi Törpördögök együttesét kadettcsapatunk szombaton.
Már az első negyedet húsz ponttal nyerte, összesen pedig csupán negyvenöt egységet
Csupán időszakosan tudta felvenni a kesztyűt az NKA Péccsel kadettcsapatunk, Kádár Tamás
Gyakorlatilag öt perc alatt eldöntötték a Zsíros Akadémia Kőbánya elleni összecsapást kadettjeink,
Nagyot hajrázva, a harmincegy pontig jutó Szafkó Márk vezérletével 69-68-ra legyőzte a
Ismét megmutatta karakterét Kádár Tamás ezer sebből vérző alakulata, mely a MAFC