Tizennyolc esztendős tehetséggel erősített akadémiánk: a kolozsvári születésű Szentkuti Ákos útja a
Húsz év alatti különítményünk 84-65-re diadalmaskodott hazai pályán a Falco-Vulcano Energia KC
A fővárosban duplázó U18-asokon kívül akadémiai csapataink zömét megtekinthetik az érdeklődők Debrecenben
Alaposan belealudt a Sopron KC elleni összecsapás elejébe U20-as együttesünk, mely hiába
Az emlékezetes tavalyi finálé két résztvevője idén egymástól eltérő célokért küzd, ettől
Három vesztes találkozót követően újra győzelmet ünnepelhetett péntek délután Kovács Imre legénysége,
A Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság címvédője zsinórban három fiaskó után térne vissza a
Az összecsapás korai szakaszában a szinte minden helyzetét értékesítő, kivételes dobóteljesítménnyel előrukkoló
Szerda délután az U20-as bajnokság címvédője, a DEAC Kosárlabda Akadémia, valamint a
Húsz év alatti együttesünk a szerdai csúcsrangadót követően szombaton is pályára lép,
Sorozatban hat sikert követően vége szakadt U20-asaink győzelmi szériájának – Kovács Imre
A hétvégi meccsdömpingben négy csapatunk érdekelt; mind a négy Debrecenből távol lép