Leány U14: Nagykanizsán zárták a szezont

A DEAC serdülő lányai az Országos „B” döntőn szerepeltek Nagykanizsán, ahol a nagy küzdelem ellenére győzelem nélkül zártak a hajdúságiak.

A sorsolás nem volt kegyes hozzánk, a Széchenyi akadémiát kaptunk ellenfélnek. Mindent megtettünk a győzelemért, de 5 pontos vereséggel zártunk. (ősszel 40 ponttal tavasszal 30 ponttal maradtunk alul velük szemben) A következő körben a Dávid Kornél KA csapatával játszottunk, egy végig szoros kiélezett mérkőzést, ahol újfent 5 deficittel zártuk. A lányokat összeszedni az utolsó napra nagyon nehéz volt a Kecskemét KA ellen és úgy tűnt az első félidőben nem is sikerül, 19 pontos hátrányból álltak fel és bár 8 pontos verség lett a vége ezt az utolsó percben szedtük össze. Megbeszéltük, hogy győzni jöttünk és próbáltunk távoli dobásokkal és gyors faultokkal eltüntetni a Kecskemét pontos előnyét, de sajnos nem sikerült. A csapat minden tagja derekasan helyt állt! Köszönöm az együtt töltött szezont a lányoknak és Dóra Mártonnak, Kathi Enikőnek, Kovás Imrének. Most jön egy kis pihenő, de júliusban már kezdjük a felkészülést. Hajrá DEAC! – Száva Csaba, az U14-es lányok vezetőedzője.

Széchenyi KA – DEAC 69-64(42-21,24-8,13-21,20-14)

Dávid Kornél KA/A – DEAC 68 – 63(15-19, 20-20, 15-11, 18-13)

Kecskeméti KA/A – DEAC 63 – 55 (18-14, 22-7, 8-18, 15-16)

Pontdobók összesítve:

Szőke Hanna 67 pont

Csukás Dalma 24 pont

Horn Szófia (CSK) 20 pont

Tajti Dóra 19 pont

Labancz Lujza 18 pont

Tóth Sára 14 pont

Sándor Enikő 9 pont

Kovács Viktória 5 pont

Molnár Petra 2 pont

Suszter Emma 2 pont

Nagy Kata Sára 2 pont

Fejes Anna 0 pont

Kánya Emma 0 pont