A Bocskaikertben toborzott akadémiánk

Péntek délután a Bocskaikertben található Németh László Általános Iskolában népszerűsítette a kosárlabdát a DEAC Kosárlabda Akadémia. 
U18-as csapatunk trénerei, Kádár Tamás és Nemes Péter játékos feladatokkal készültek a kisdiákok számára, melyekhez két kosarasunk, a felnőtt kerettel készülő Balázsi Soma és Fábián Szabolcs asszisztált.  A programban sorverseny és dobóverseny kapott helyet, a győztesek pedig különböző ajándéktárgyakat vihettek haza a nap végén.

U23-as együttesünk játékosai készséggel állták a lelkes kisdiákok szeretetteljes rohamait, bemutatták a trénerek által kijelölt feladatokat, és a programok végeztével minden eléjük kerülő papírlapot becsülettel aláírtak. Mi több, a versenyek befejeztével 212 centiméterre nőtt magasemberünk jóvoltából a vállalkozóbb szellemű tanulók életük első zsákolásait is végrehajthatták.