U14: Hibátlan körrel zártuk az alapszakaszt

Bazsik Péter legénysége a házigazda Phoenix-MT Fótot és a MEAFC-ot is felülmúlta szombati bajnoki szereplése alkalmával, így 5-3-as mérleggel csoportja harmadik helyén fejezte be az alapszakasz küzdelmeit.

Utolsó minitornájához érkezett a serdülők alapszakasza, melynek ezúttal Fót adott otthont. Bazsik Péter legénysége a vendéglátó Phoenix-MT Fót elleni csatával indította a fordulót. Az összecsapást harminc percen keresztül a mieink irányították, azonban a hazaiak nagyot hajrázva szorossá tették a hajrát. A korábban kiépített fórból szerencsére két pont megmaradt a lefújásra is – a 23 egységet termelő Balázsi Csanád vezényletével 62-60-as sikerrel nyitott a DEAC Pest-vármegyében.

A második derbi nyugodtabban alakult akadémistáink számára. A kiegyenlített első periódust követően ugyanis fokozatosan ellépett borsodi riválisától a fehér-fekete gárda, mely a fordulás után még egy fokozattal feljebb kapcsolt és eldöntötte a mérkőzést. A 84-60-as diadal alkalmával Balázsi Csanád ismét kiemelkedett a mezőnyből, de tíz pont felett zárt Latorcai Levente és Papp Nimród is.

U14-es együttesünk 5-3-as összesített mutatóval nyugtázta a reguláris szezont és készülhet a hamarosan rajtoló rájátszásra.

DEAC Kosárlabda Akadémia U14/A – Újpest-MT/A 62-60 (19-16, 14-12, 20-13, 9-19)
DEAC KA:
Balázsi Cs. 23/3, Abuczki 10, Latorcai 8, Váradi 6/6, Kulcsár 4, Schvarzkopf 4, Kovács Á. 3, Tacsi 3, Szakál 1, Fekete Z., Papp.

DEAC Kosárlabda Akadémia U14/A – MEAFC U14/A 84-60 (22-20, 21-16, 19-12, 22-12)
DEAC KA:
Balázsi Cs.31/15, Latorcai 18/3, Papp 11/3, Kulcsár 8/6, Schvarzkopf 7, Abuczki 5, Váradi 2, Tacsi 2, Fekete G., Szakál, Kovács Á.

Vezetőedző: Bazsik Péter
Másodedző: Sólyom Bence

Értékelés hamarosan…