U14: Még nincs meg a nyolcas döntő
Nem a mieink várakozásainak megfelelően indult a legutóbbi serdülő-forduló, Bazsik Péter legénysége ugyanis Balázsi Csanád személyében korán elveszítette egyik kulcsemberét. Ifjoncaink karakterét mutatja azonban, hogy kitűnően reagáltak a kialakult helyzetre és a Szombathelyi Sportiskola csapatát sikerült is legyőzniük.
Mindössze négy percnyi játék jutott Balázsi Csanádnak a legutóbbi körben, U14-eseink elsőszámú pontfelelőse ugyanis ennyi időt követően dőlt ki a sorból egy sajnálatos sérülés eredményeképp. A Vasas elleni csatára ez maximálisan rá is nyomta a bélyegét, a pasarétiek nem hagytak sanszot megfogyatkozó növendékeinknek. Csupán néhány órával később a MAFC következett. A szituáció fényében ez a derbi sem kecsegtetett sok jóval ifistáink számára, ám a Bazsik-legénység a szétesés helyett az összezárást választotta. Serdülőink vezérévé békéscsabai kölcsönjátékosuk, Latorcai Levente lépett elő, kinek vezényletével sikerült is megizzasztani az újbudaiakat, azonban a hajrára elfogyott az erő, így a bravúr elmaradt. Nem úgy a zárómeccsen: a hajdúságiak hatalmasat küzdve, nagybetűs csapatként fektették két vállra szombathelyi riválisukat. Egy diadal viszont kevésnek bizonyult a nyolcas döntős kvalifikációhoz, de csüggedni semmi ok: a következő fordulóban ezt még gond nélkül megtehetik Bai Zoárdék.
Serdülő bajnokság, EB-csoport, eredmények
Vasas Akadémia – DEAC KA U14/A 118-49 (43-15, 12-17, 34-14, 29-3)
DEAC KA: Bai 10/6, Latorcai 7, Rőth 6, Kovács Á. 6, Kulcsár 5/3, Tacsi 4, Fekete Z. 4, Papp 3/3, Balázsi Cs. 2, Váradi 2, Nagy Á. -, Abuczki -.
MAFC-DEAC KA U14/A 69-56 (19-12, 17-20, 13-18, 20-6)
DEAC KA: Latorcai 26/12, Bai 11/6, Papp 6/6, Tacsi 5, Rőth 2, Fekete Z. 2, Váradi 2, Nagy Á. 2, Kulcsár -, Kovács Á. -, Abuczki -.
DEAC KA U14/A – Szombathelyi Sportiskola U14 53-48 (11-13, 15-7, 14-17, 13-11)
DEAC KA: Bai 18/6, Latorcai 9/3, Papp 8, Váradi 7/3, Rőth 4, Tacsi 2, Fekete Z. 2, Abuczki 2, Nagy Á. 1, Kulcsár -, Kovács Á. -.
Vezetőedző: Bazsik Péter
Másodedző: Sólyom Bence
Bazsik Péter: Három nagyon hasznos mérkőzésen vagyunk túl. Sajnos ebben a fordulóban nem sikerült bejutunk az országos döntőbe, de a fiúk bebizonyították maguknak, hogyha megsérül az egyik meghatározó játékosunk akkor is tudnak jó teljesítmény nyújtani egy remek csapat ellen. Szomorkodásra nincs okunk, hiszen a következő fordulóban még bebiztosíthatjuk a fináléba jutást!