Bravúrgyőzelem és főtábla

A szombati selejtező eredményeitől függetlenül biztos főtáblásként várhatta idei első tétmérkőzéseit a DEAC Kosárlabda Akadémia U15-ös csapata. Bazsik Péter és Jávor Barna tanítványai egy pillanatra sem dőltek hátra, mi több, le is győzték a zömében idősebbekből álló, házigazda Megyeri Tigrisek gárdáját.

Hosszas szervezkedést követően a hét végére eldőlt, hogy az Óbudai Kaszások együttese nem vesz részt a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság első selejtezőkörében, így az Újpesten rendezett minitorna mindhárom indulója automatikusan kvalifikálta magát a főtáblára. Ez a szituáció kiváló alkalmat teremtett Csécsei Gergőék számára, hogy nyomás nélkül gyakorolhassanak, papíron erősebb ellenfelekkel szemben.

A mieink a Szeged ellen kezdték meg szereplésüket, akik már a vendéglátó skalpjával a tarsolyukban várták a 13 órakor kezdődő összecsapást. A nagy iramú találkozón egy félidőig tudtak lépést tartani a tiszapartiakkal Kincsesék, azonban második húsz percre nem maradt elég energiájuk, így a papírformának megfelelően Szedeák-siker született.

Jóval kiélezettebb csatát, és debreceni szempontból sokkal kedvezőbb eredményt hozott a késő délutáni mérkőzés. Bazsik Péter fiai valósággal lerajtolták a Megyeri Tigriseket, egy negyed után nyolc, két negyed után pedig már huszonegy ponttal vezettek a javarészt idősebb kosarasokat felvonultató riválisukkal szemben. Ilyen tempó mellett borítékolható volt a visszaesés, ami a fordulás után be is következett. Szerencsére az idő a hajdúsági ifjaknak dolgozott, így a második félidő nagy hazai feltámadása ellenére a DEAC Kosárlabda Akadémia növendékei örülhettek a lefújás pillanatában.

Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság, 2020-2021
Selejtező
Budapest, 2020. 09.12
.

DEAC Kosárlabda Akadémia U15 – Szedeák /A 46 – 75 (12-16, 13-23, 9-18, 12-18)
DEAC KA U15:
Csécsei 19/3, Kincses 8, Fekete 6, Hámornyik 5, Mátyus 4, Wladimir 2, Csuja 2, Zsoldos-, Győrvári -, Szűcs.

DEAC Kosárlabda Akadémia U15 – Újpest MT/A 78 – 75 (21-13, 28-15, 16-26, 13-21)
DEAC KA U15:
Csécsei 19/3, Kincses 14, Csuja 11/3, Mátyus 10, Hámornyik 8, Fekete 6/3, Wladimir 5, Zsoldos 5/3, Győrvári, Szűcs.

Vezetőedző: Bazsik Péter
Másodedző: Jávor Barna

Bazsik Péter: – Két nagyon értékes mérkőzést játszottunk. Az első találkozón leginkább a fiúk lelkesedésével lehettem elégedett, az Újpest ellen azonban már pontosabban kosárlabdáztunk, több elemet viszont láttam az edzéseken gyakoroltakból. Hatalmas gratuláció jár a csapatomnak a várakozásokon felüli győzelemért, úgy gondolom, mindent kiadtak magukból a pályán. Természetesen még rengeteg tennivalónk van az elkövetkezendőkben, de ennél jobban nehezen kezdődhetett volna az új szezon.