Drámai végjáték, heroikus küzdelem – döntőben a kadettok!

Kétszeres hosszabbítás után, 104-99 arányban diadalmaskodott a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os együttese a Budapesti Honvéd felett. Parádés győzelmüknek köszönhetően Kádár Tamás tanítványai bejutottak az U16-os döntő vasárnapi fináléjába.

A kadett bajnokság elődönöntőjében a Budapesti Honvéddal találkozott a DEAC Kosárlabda Akadémia. Mindkét államilag kiemelt sportakadémia magabiztos sikerrel kezdte a nyolcasdöntőt, a fővárosiak 31 ponttal verték a három negyeden keresztül nagyszerűen küzdő Kaposvárt, míg a hajdúságiak végig vezetve 29 egységgel múlták felül a Körmendet. Ahogyan azt várni lehetett, azonnal egymásnak estek a felek, s bár két Honvéd kosárral indult a találkozó, a fehér-feketék hamar átvették a vezetést. Szafkó Márk és Kiss Thomas vezérletével sokáig tartották is minimális előnyüket, ám a negyed végén egyre több elkerülhető hiba csúszott a játékba, melyet a budapestiek ki is használtak és fordítottak. Az utolsó momentum ugyan Székely Bence nevéhez fűzödött, de hiába talált be nyolc méterről a dudaszó pillanatában, tíz perc játék után így is 20-22-t mutatott az eredményjelző.

A rövidszünetben rendezte a sorokat Kádár Tamás, ráadásul egy 9-0-s periódusnak köszönhetően hamar kialakult a mérkőzés addigi legnagyobb különbsége. A folytatásban az első periódushoz hasonlóan megkezdte a felzárkózást az ellenfél, s mivel kintről is elkezdtek betalálni, így három és fél perccel a félidő előtt ki is egyenlítettek, sőt egy visszatett támadó lepattanó után már ők jártak előrébb. Nem hagyták annyiban Orvos Ádámék, s bár az irányító triplájára még jött válaszul egy kettő plusz egy a túloldalon, de az utolsó szó ezúttal is Székelyé volt, zseniális megoldásának köszönhetően 46-46-al mehettek az öltözőbe a felek.

A térfélcsere után is folytatódott az adok-kapok, s bár érezhetően igyekeztek nagyobb energiákat mozgósítani a csapatok védekezésben, a kadett mezőnyhöz képest szokatlanul magas hatékonysággal dolgozó felek rendre utat találtak a gyűrűig. A sorminta ezúttal is folytatódott, a kezdeti fővárosi rohamok után átvette az irányítást a Szafkó vezette DEAC, ám ezúttal meg tudták tartani minimális fórjukat a negyed végéig (70-69).

Szafkó harmadik triplájával indult a záró felvonás, melyre azonnal jött két dupla válaszul a túloldalról, de Kiss ziccerével újra a hajdúságiak jártak előrébb. Ahogyan azt várni lehetett, a végtelenségig nem bírták a maguk által diktált tempót a felek, s az idő előrehaladtával egyre inkább érződött a tét miatti nyomás. Egy közel négyperces kosárcsend következett, melyet a Honvéd tört meg egy triplával, de az ezen a napon a fontos kosarakért felelős Szélely azonnal válaszolt egy pontos távolival (78-76). A hajrához közeledve is rendre megremegtek a kezek mindkét oldalon, így az utolsó percig nem változott az eredmény, ám ekkor a Honvéd egy lepattanó után kiegyenlített. A következő támadásban Orvos volt eredményes, de 17 másodperccel a vége előtt így is kiegyenlített a Honvéd, s mivel az utolsó támadásban Szafkó „rejtélyes eltünésénél” néma maradt a síp, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás kezdetén a cívisvárosiak válogatott bedobója már végig tudta vinni a betörését, ám a szintén nagyot játszó Nagy Ágoston palánk alatti játékával egy 7-2-s periódussal hosszú idő után már a rivális járt előrébb (84-87). Szafkó büntetője után Papp talált be, de nem adta fel a DEAC, és a Fórián Zsombor kettő plusz egyes akciójával sikerült egyre zárkózni (88-89). Nagy büntetőire Szafkó válaszolt egy közelivel, majd újabb higgadt budapesti büntetőzés után Fárbás Benjamin egyenlített ki 17 másodperccel az órán (93-93). Az ifjú magasember az utolsó védekezésben egy hatalmas blokkot is kiosztott, s bár pár másodperc még volt hátra, Szafkó távolija lejött a gyűrűről, így az első túlóra nem hozott döntést.

Minkét csapat utolsó energiáit mozgósította, s bár a Honvéd büntetőkkel ismét minimális előnyre tett szert, a harminc pontot ekkor átlépő Szafkó két perccel a vége előtt egy hárompontossal kiegyenlített (97-97). A folytatásban a pirosmezesek két egypontossal jelentkeztek, majd Fárbás egyenlített egy középtávolival, sőt az utolsó percbe érve Orvos fejezett be egy gyönyörűen végigjátszott akciót (101-99). Két lehetősége is volt a Honvédnak az egyenlítésre vagy a fordításra, ám mindkétszer kidobták a pályáról a labdát, hét másodperccel a vége előtt pedig a találkozó kulcspillanataiban rendre betaláló Székely egy triplával bevitte a kegyelemdöfést. A DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata ezzel 104-99 arányban kétszeres hosszabbításban megnyerte a mérkőzést, s készülhet a vasárnapi fináléra.

DEAC KA – Budapesti Honvéd KA 104-99 (20-22, 26-24, 24-23, 10-11, 13-13, 11-6)

DEAC KA: ORVOS 15/3, KISS 21, SZAFKÓ 32/12, Fárbás 8/3, Kedvek 2 csere: SZÉKELY 13/9, Fórián 9, Barabás 4, Borbély.

vezetőedző: Kádár Tamás

HONVÉD: PAPP 18/3, Jecs 7, Erdős 7/6, DOMJÁN 13/3, Nagy Á. 34 csere: Pécsi 10/6, Tóth 6/3, Herczeg 4, Nagy Z, Csécsei.

vezetőedző: Losonczy Dániel

Kádár Tamás: Bősz, Szafkó, Barabás, Ortutay, Fárbás, Fárbás, Székely, Borbély, Fórián, Kiss, Orvos, Kedvek, Szász-Veres. Ezek a srácok igazi hősök, elképesztő tartásuk van! Jár a kalapemelés a Honvédnak is, egy igazi ki-ki meccs volt amit bármelyikünk megnyerhetett volna.