Egy győzelem és egy vereség U16-osaink hétvégi mérlege

Péntek este Jávor Barna kiskadettjei hazai pályán maradtak alul a MAFC gárdájával szemben, míg szombat délután a Gál Balázs irányította U16-os A-csapat óriási izgalmakat követően egy ponttal nyert Kecskeméten.

Kadett B-csapatunk első főtáblás győzelmének reményével lépett pályára péntek este a Tóth Árpád Gimnázium tornacsarnokában a MAFC második számú együttese ellen. Nem is indult rosszul az összecsapás a mieink számára, a fehér-feketék tetszetős akciókat vezetve tartották a lépést vendégeikkel, nn a nyitónegyed derekán a fővárosiak egy 8-0-s futást produkálva hat ponttal megléptek. (11-17) Jávor Barna alakulata viszont nem hagyta magát leszakítani, Sándor Csanád és Szűcs Nándor találatainak köszönhetően a felvonás végére újfent döntetlenre módosult az állás. (17-17) A második etap is kiegyenlített játékot hozott, a felek fej-fej mellett haladva ékeztek el a félidő hajrájához, amikor aztán fokozatot váltottak az újbudaiak, és egy 10-1-es rohanást bemutatva kétszámjegyű előnyre tettek szert a nagyszünetre. (30-41)

A fordulás után gyorsan eldőltek az érdemi kérdések, miután fiataljaink a harmadik tíz percben mindössze négy egységgel gyarapították pontjaik számát, miközben a MAFC huszonegyet termelt. (34-62) Ifjoncaink a tetemes különbség ellenére is becsülettel küzdöttek tovább, aminek eredményeképpen valamelyest sikerült faragniuk hátrányukból a lefújásig, ám szorossá tenni már nem tudták az ütközetet – kiskadettjeink első főtáblás diadala tehát még mindig várat magára.

Gál Balázs legénysége ugyan esélyesként látogatott Kecskemétre szombaton, számítani lehetett rá, hogy nem lesz könnyű dolguk, különösen legjobb dobójuk, Fekete-Gál Csongor hiányában. Egy teljes negyedbe telt, mire a cívisvárosiak fogást találtak a hazaiakon, de a pihenőre már növendékeink vonulhattak kedvezőbb helyzetből. (19-23) A folytatásban Váróczy Gergő vezényletével hét pontosra növelte fórját a hajdúsági alakulat, azonban a kecskemétiek a második játékrész közepén egy 8-0-s szakasszal visszavették a vezetést. (32-31) A DEAC-Szász-Veres Márk kosaraival került ismét nyeregbe, a félidőben hat ponttal újra akadémistáink álltak jobban. (42-48)

A térfélcserét követően folyamatosan közelített a fiainkhoz a Kecskemét, ám a debreceniek Váróczy és Vántus Botond találataival tartották a távolságot. A harmadik etap hajrájában aztán Benyovszki Móric duplájával összejött a fordítás a vendéglátóknak, de Szász-Veres Márk hármasának köszönhetően mégis a mieink várhatták előnyből az utolsó periódust. (66-68) Ifistáink a végjátékban többször is lezárhatták volna a találkozót, ez mégsem sikerült, sőt, másodpercekkel a dudaszó előtt Dudás Mirkó kettesével egalizálni tudtak a házigazdák. (83-83) A következő támadásból Váróczy harcolt ki faultot, és ugyan az első büntetőt még kihagyta, másodszorra már nem hibázott. (83-84) A kecskemétieknek Kenderes István révén még lehetett egy kísérletük a győzelemért, ami nem ért célt, így elsőszámú kadettjeink ha nehézségek árán is, de felülkerekedtek riválisukon.

DEAC Kosárlabda Akadémia U16/B – MAFC U16/B 50-72 (17-17, 13-24, 4-21, 16-10)
DEAC KA:
Szűcs 14/6, Debreczeni, Szabó 9/3, Pálfi 6, Vajas 2.
Csere: Sándor 15, Vadai 4, Nagy, Tóth-Sturza, Kóthay, Kincses.
Vezetőedző:
Jávor Barna
Másodedző:
Szendrei Fruzsina

Kecskeméti KA U16/A – DEAC Kosárlabda Akadémia U16/A 83-84 (19-23, 23-25, 24-20, 17-16)
DEAC KA: Váróczy 31/6, Szász-Veres 15/3, Handari 7/3, Vántus 9, Szabó-Zsámba 8.
Csere: Szűcs 7/3, Vállai 3/3, Pálfi 2, Szabó 2, Vágó, Wágner.
Vezetőedző: Gál Balázs
Másodedző: Szendrei József