Egylabdás meccsen kerekedtek felül a kadettek

Kevés pont, annál több izgalom: 55-53-ra nyert a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata a Szombathelyi SI KA ellen szombat délután a Szent Efrém Tornacsarnokban.

Revansvágytól fűtve lépett pályára Tedi Bukov és Halmai Norbert legénysége a Szombathely gárdája ellen. Volt is miért visszavágniuk Debreczeni Olivéréknek, hiszen a múlt héten egy tizenkilenc pontos zakóba futottak bele a vasiak otthonában. Ezúttal is nagy csatára volt kilátás, és nem is kellett csalatkozniuk az összecsapást élőben követőknek.

Jobban rajtolt a DEAC, Czipka Milánék egy 7-2-es futással igyekeztek erőt demonstrálni már a korai percekben. Gyorsan magára talált a vendégcsapat is, Mezőfi Marcell triplájával 12-11-nél át is vették a vezetést. A hektikus első felvonás igazságos döntetlennel zárult, 14-14-ről folytatódhatott a játék. A második negyedet 5-0-lal kezdte a Szombathely, így minimális lépéselőnyhöz jutott. (14-19) A fórt egészen a tizenkilencedik minutumig tudták őrizni Pesti Péterék, amikor Jankó Csaba hármasa újfent a fehér-feketéket juttatta kedvezőbb helyzetbe. (29-27) Az utolsó szó mégis a szombathelyi Mezőfié volt, kinek dudaszó előtti távolijával ismét a vasiak jártak előrébb. (29-30)

A fordulás utáni időszakot is nagy taktikai harc jellemezte, az óriási akarat és a kemény védekezés pontatlan megoldásokat szült mindkét oldalon. A harmadik periódus végéhez közelítve hattal elléptek a vendégek, (37-43) azonban a mieink Debreczeni Olivér révén kettőre zárkóztak a negyedik etap előtt. Ahogy arra számítani lehetett, minden a végjátékban dőlt el: az utolsó percre fordulva 50-50-es állást mutatott az eredményjelző. Debreczeni büntetőjére Arnóczi Áron három ponttal felelt, Tedi Bukov pedig időt kért. (51-53) A megbeszélés utáni figurát Debreczeni váltotta villámgyorsan kosárra, majd egy szombathelyi eladott labda után Varga Boldizsár állhatott a büntetővonalra. Fiatal centerünk szíve a helyén volt, és kezei sem remegtek meg a nyomás alatt, így a végletekig kiélezett ütközet a cívisvárosi ifjak sikerével zárult.

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Szombathelyi SI KA U16 55- 53 (14-14, 15-16, 12-13, 14-10)

DEAC KA U16: Jankó 8/6, Seszták 8, Czipka 8, Orosi 6, Varga 11.
Csere: Debreczeni 14, Major, Szűcs, Tóth, Makray, Szabó, Papp.
Vezetőedző: Tedi Bukov
Másodedző: Halmai Norbert

Tedi Bukov: – Borzasztóan nehéz mérkőzés volt, a vendégek kiváló védekezésükkel alaposan megnehezítették a dolgunkat. Nem tudtunk annyi előnyt kialakítani, mint amennyit általában szoktunk, és sok eladott labdába is belekényszerültünk. Szerencsére hátul mi is rendben voltunk, talán a szezon legjobb teljesítményét produkáltuk a védőtérfélen, ami megmentette a győzelmet számunkra.