Elkezdik a kadettek!

Szombaton megkezdődnek a Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság küzdelmei. A DEAC Kosárlabda Akadémia U15-ös és U16-os gárdája is Budapestre látogat: az idősebbek Újpesten, a fiatalabbak Pasaréten harcolhatják ki a főtáblára jutást.

Lassacskán a végéhez ér a felkészülés utánpótláscsapataink számára, az előttünk álló hétvégén elkezdődnek a korosztályos bajnokságok. Akadémiánk kadett együttesei a tavalyi szezon eredményei alapján nem kerültek egyenes ágon a főtáblára, így mind az U15-ösök, mind az U16-osok selejtezőkön keresztül vívhatják ki helyüket a legjobbak között.

Bazsik Péter tanítványai, az U16-osok az A-jelű csoportba kerültek, az Újpesttel, az Alba Fehérvárral, valamint a Soproni SI KA SMAFC második számú alakulatával egyetemben. A sok hiányzó ellenére a papírforma szerint nem szabadna, hogy gondot okozzon a mieink számára a négyes első három helye egyikének megszerzése.

Gál Balázs U15-ösei esetében valamivel más a helyzet, ugyanis a keret magját az akadémiára a Cívis KK U14-esei közül frissen felkerülők adják. Ezzel együtt számukra is adott az esély, a jó játékkal akár az ifjabb korcsoport tagjai is megcsíphetik a továbbjutást érő pozíciók egyikét.

A program:

A csoport:

Szombat:

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Alba Fehérvár 12:00

DEAC Kosárlabda Akadémia U16 – Soproni SI KA/A 16:00

Vasárnap

Újpest MT/A – DEAC Kosárlabda Akadémia U16 11:00

B csoport

Szombat:

AKMÉ Körmendi Törpördögök – DEAC Kosárlabda Akadémia U15 10:45

Vasárnap:

Vasas Akadémia/B – DEAC Kosárlabda Akadémia U15 11:15

DEAC Kosárlabda Akadémia U15 –NKA Pécs/B 15:30